Iszlamista egyesületre csaptak le Brémában

Azonnali hatállyal betiltott egy radikális iszlamista egyesületet az észak-németországi Bréma tartományi jogú város belügyminisztere kedden. A rendőrség emellett nagy erőkkel tartott házkutatásokat tucatnyi brémai lakásban, az egyesület helyiségeiben, illetve Delmenhorst városában egy autószerelő műhelyben.

A razziában több mint 200 rendőr vett részt, a hatóságok számítógépeket, merevlemezeket, mobiltelefonokat, dokumentumokat és kisebb pénzösszegeket foglaltak le, de senkit nem vettek őrizetbe. Elsősorban nem fegyverek után kutattak, hanem információkat gyűjtöttek, hogy jobban megérthessék az iszlamista közösség belső működését. Különösen a merevlemezek tartalmától remélnek sok információt. Ulrich Mäurer belügyminiszter "hatalmas adatmennyiségről" beszélt.

A most bezáratott Brémai Iszlám Támogatóegyesület a 2014 decemberében betiltott szalafista Kultúra és Család Egyesület (KuF) egyik utódszervezete - mondta a tartományi belügyi tárca vezetője. Hozzátette: a szervezet a gyanú szerint harcosokat toboroz Szíriába, a terroristáknak.

Az Iszlám Államot támogatták

"Ez a szervezet a radikalizálódást és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet támogatta. Ez valóban azt jelenti, hogy a közvetlen szomszédságunkban lakó emberek készek arra, hogy egyik napról a másikra terroristákká váljanak. Így cinikusan hangzik, ha megkérdezem: mi szavatolja, hogy csak Szíriában terveznek támadásokat? Muszáj feltételeznünk, hogy ez Németországban is megtörténhet" - vélekedett a brémai belügyminiszter.

A Brémai Iszlám Támogatóegyesületet 2009-ben alapították, majd a KuF-hoz köthető iszlamisták fokozatosan beépültek, és tavaly nyáron átvették a szervezet irányítását  - derült ki a nyomozási eredményekből. 

Mäurer közölte, hogy a KuF-tagok negyede csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez; merényleteket követtek el, és Szíriában harci cselekményekben is részt vettek, illetve hatan közülük ott is haltak meg. Brémában 360-ra becsülik a szalafisták számát, míg tavaly nyári adatok szerint egész Németországban nagyjából 7500-an lehetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?