Tanévkezdet után Kárpátalján: „A legnagyobb káderhiány a magyar intézményekben mutatkozik. Akadt olyan magyar iskola, ahol csaknem a teljes tantestület távozott. Hasonlóan rossz a helyzet a román és a szlovák tannyelvűekben is.”

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Balogh Csaba és az Ünnepek ünnepeltek nélkül címmel megjelent riportjában arról számol be, hogy Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláiban már az előző tanévben a pedagógushiány miatt is hatalmas gondok voltak, de a nemrég megkezdődött 2016/17-es oktatási évben ez a súlyos helyzet immár drámai méreteket öltött.   A területi tanfelügyelőség vezetője arról számol be neki, hogy az idei tanév kezdetén, „a szabadságolásokat követően rengeteg pedagógus nyújtotta be a felmondását.” A napilap munkatársa által felkeresett egyik településen, a döntően magyaroklakta Nagymuzsalyon, ahol a régió nagy múltú, egyik legpatinásabb középiskolája működik, az ottani igazgatónő kezét széttárva tömören így értékel: „katasztrofális a helyzet.” Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy míg a tavalyi tanév elején még 38 fős volt a tanári kar, a létszám mostanra 29 főre zsugorodott.

Kárpátalján, akárcsak Ukrajna-szerte mindenütt, hagyományosan október első vasárnapján köszöntik a pedagógusokat. Az idei pedagógusnap apropóján, még a szakmai ünnep előtt a Kárpáti Igaz Szó munkatársa a Beregszász közvetlen szomszédságában levő, 80 százalékban magyarok lakta Nagymuzsaly középiskoláját kereste fel, hogy beszámolhasson a jeles napra történő készülődésről.

A Borzsa-folyó jobb partján fekvő Árpád-kori falu 300 éves múltra visszatekintő gimnáziuma a rangosabbak közé tartozik a térségben. Kárpátalján túli ismertségét – egyebek mellett – annak is köszönheti, hogy itt tanult a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház atyja, Vidnyánszky Attila és a Kiváló Művész, illetve az Érdemes Művész elismerést magáénak tudó színész, a Jászai-díjas Thrill Zsolt is. A nagy múltú gimnázium az elmúlt bő két évtizedben azzal is hírnevet szerzett magának, hogy falai között működik a Beregszászi Illés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiója. Az itteni színészpalánták gyakran és nagy sikerrel lépnek fel Kárpátalján, Magyarországon, Szlovákiában. Hogy ez a gyermekstúdió mennyire eredményesen teszi a dolgát, annak szellemében, ahogyan kigondolói megálmodták, annak élő bizonyítéka például az is, hogy itt kötelezte el magát Thália szolgálata mellett, a Barátok közt Nagy Tóbiásaként országos népszerűséget szerzett fiatal tehetség, Józan László, akit a szakma és a színházkedvelő közönség az emlékezetes színpadi szerepeiért, például a Vígszínház Örült nők ketrecében nyújtott felejthetetlen alakításáért becsül nagyra.

Ahogyan a helyszíni riportnak már a címéből, az Ünnep ünnepeltek nélkül-ből is kitűnik, az idei pedagógusnapon Nagymuzsalyon, de Kárpátalja számos magyar tannyelvű iskolájában is, semmi nem volt ok az ünneplésre; iskolák tucatjaiban nincs elegendő tanító és tanár, a jelenlegi aggasztó állapot meghaladására pedig vajmi kevés remény mutatkozik.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) még júniusban tette közzé a megye magyar iskoláiban megüresedett oktatói-nevelői helyeket. E közlemény riasztó számai már előrevetítették a mostani bajt: 32 tanintézmény keresett mindösszesen 158 pedagógust, mert ennyien mondtak fel. Ők csaknem kivétel nélkül mind Magyarországra távoztak, amint erről a KMPSZ elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Orosz Ildikó számolt be egy nemrégi interjújában.

A kora nyári KMPSZ felhívásban az állásajánlatok felsorolása mellett már-már könyörgőre fogott segélykiáltásként hatottak az egyes kiegészítő állás- információk. Körösmezőn például a magyar tanár mellett szükség lenne egy tanítónőre, mert – így a felhívás – „22 gyerekkel indítanának első osztályt, ha lenne tanítónő.” Ugyanott azért kerestek egy bármilyen szakos tanárt, „hogy legyen ötödik osztály.” Rahón is hasonló volt a helyzet, magyar és matematika tanárt vártak a magyar gyerekek számára és hozzátetették azt is: szükség lenne egy második „magyar szakos vagy bármilyen szakos tanárra, hogy be tudják indítani az ötödik osztályt.”

A KMPSZ elnök itt elérhető múlt havi megszólalásában több tényezőt is megnevezett, ami hozzájárulhatott a kárpátaljai krónikus pedagógushiányhoz, ami egyértelműen Kijev számlájára írható. Ezek mellett megnevezte a mindent felülíró gondot is, amire nincs és nem is lehet ellenszer:

„A hiány oka minden esetben alapvetően ugyanaz: a oktatási intézmények pedagógusellátottságára nagy hatással van a magyarországi és az ukrajnai pedagógusbérek közötti különbség. Míg Magyarországon a néhány éve bevezetett progresszív pedagógusbérezés eredményeként a kezdő pedagógusok fizetése elérheti a 200 ezer forintot, addig Ukrajnában, így az ukrajnai magyar tannyelvű iskolákban is, egy kezdő pedagógus legfeljebb 30 ezer forintnak megfelelő hrivnyát keres, de a legmagasabb bérkategóriába sorolható tanárok havi jövedelme sem éri el a 60 ezer forintot. Ugyanakkor az elmúlt három évben Ukrajnában hétszeresére emelték a földgáz fogyasztói árát, miközben a szomszédos országok szintjére kúszott az élelmiszerek és a ruházati cikkek ára. A kialakult helyzet számos pedagógust arra ösztönzött, hogy megélhetését a határ túloldalán keresse. Nem kellett különösebben keresgélniük, hiszen a kárpátaljai magyar lapokban olvashatták a magyarországi álláshirdetéseket.

Ezen a helyzeten a pedagógusok számára jelenleg Magyarországról folyósított bérkiegészítés sem változtatott alapvetően, a javadalmazásbeli különbség még így is többszörös az anyaország javára. Ha azután figyelembe vesszük, hogy Magyarországon az elmúlt években köztudottan kevesen választották a leendő pedagógusok közül a természettudományi szakokat, s így jelentős káderhiány alakult ki, érthető, hogy a budapesti kormányzati szándéktól függetlenül érvényesül a tanárokat biztos megélhetéssel kecsegtető anyaországi piac elszívó hatása.”

Viszont az ünneplésre az idei pedagógusnapon nemcsak a tömegméreteket öltött tanítói és tanári elvándorlás okán nem lehetett számítani Kárpátalja magyar tannyelvű tanodáiban. Szintén Orosz Ildikótól tudjuk, mert rá hárult a csöppet sem felemelő kötelesség, hogy nemrég a técsői járási Aknaszlatinán megtartott, Kárpátalja mintegy száz magyar tannyelvű iskolájának pedagógusai jelenlétében megtartott ünnepélyes tanévnyitón szembesítse a jelenlévőket a lehangoló tényekkel: „egyre több kárpátaljai magyar szülő íratja gyermekét magyarországi általános és középiskolákba, így az új tanévben 123 tanuló váltott iskolát az országhatáron át, az ungvári járási Nagydobronyból például egy osztálylétszámot kitevő, 25 diák folytatja iskolai tanulmányait az anyaországban.”

Ma még a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban jelenleg összesen 16 764 diák tanul – közölte ugyanitt Orosz Ildikó, de épp az ő kutatásainak köszönhetően tudhatjuk, hogy ez a szám húsz évvel ezelőtt még négy ezerrel nagyobb, pontosan 20 727 volt, s az ezredfordulón pedig még a 21 ezret is meghaladta. Aztán a lassan emelkedő trend megtört, hiába éledt újra fokozatosan az ottani felekezeti, a gimnáziumi oktatás is, az egyre romló ukrajnai életkörülmények, de az ország törvényei által tiltott, viszont eltűrt magyar állampolgárság-osztogatás és a magyar útlevélhez jutás „áldásos következményei” is megtették hatásukat: az elvándorlás feltartóztathatatlannak tűnik.

Ilyen feltételek közepette, hogyan néz ki egy hónappal az iskolakezdet után a nagymuzsalyi iskolahelyzet?

Tóth Csaba elsőként Ungváron a megyei oktatási és tudományos főosztály vezetőjét, Hanna Szopkovát szólaltatja meg, aki szerint a nyár eleje óta tovább romlott a magyar iskolákban a betöltetlen állások statisztikája. A 158-as szám szerinte már rég nem irányadó, mert a rendelkezésére álló adatok szerint a nyári hónapok alatt tovább romlott a helyzet.  Mint elmondja: „A szabadságolást követően rengeteg pedagógus nyújtotta be a felmondását. A legnagyobb káderhiány a magyar intézményekben mutatkozik. Akadt olyan magyar iskola, ahol csaknem a teljes tantestület távozott. Hasonlóan rossz a helyzet a román és a szlovák tannyelvűekben is.” 

A hivatalvezető szavait sajnos a nagymuzsalyi középiskolában tapasztaltak csak megerősítik. Az odalátogató újságírót megdöbbentő jelenet fogadja az igazgatói irodában: Szegedi Erika igazgatónő és két helyettese „tűzoltással” foglalkozik: „épp azon tanakodtak, kit küldjenek matematika- és testnevelési órára. Na de még az informatikára is kellene valaki.”

Szegedi Erika igazgató-asszonyból dől a panasz: „Katasztrofális a helyzet. A múlt tanév végén tucatnyian mondtak fel. A többség Magyarországon talált munkát. Iskolákban, gimnáziumokban, sőt van, aki főiskolán folytatja a tanári pályát. A legnagyobb baj, hogy a legjobb szakemberek távoztak.”

Abban a két tannyelvű középiskolában, ahol magyarul és ukránul párhuzamosan folyik az oktatás szeptemberben 240 gyerek kezdte meg a tanévet, az idén pedig először nem nyitottak ukrán osztályt és egy magyar nyelvű osztállyal kezdték a tanévet 14 elsőssel, akik között vannak ukrán gyerekek is, nemcsak a gyereklétszám csappant meg lehangoló módon. A tavalyi még 38 főből álló tanári testület mára 29 főre zsugorodott. Az igazgatónő megkísérelte a hiányt orvosolni, de nem járt sikerrel: „próbálta visszacsalogatni a nyugdíjasokat, de azok hallani sem akarnak róla, hogy katedrára lépjenek.” Az elzárkózás mögött nagyon is érthető okok húzódnak: az ukrán nemzeti valuta értékének romlása következtében a legkisebb pedagógusbér összege alig 435 lejnek megfelelő hrivnya, de a legmagasabb tanári fizetés sem éri el a 870 lejnyi hrivnyát. Ilyen feltételek mellett ki is lepődhetne meg az elutasító magatartáson.

A nagymuzsalyi középiskola igazgatónője által elmondottakból még idéznénk egy pusztába kiáltott szóként értelmezhető kifakadást is, aminek kínzó kérdésre választ vár: „A mobilizáció is éreztette hatását. Korábban tíz férfi volt a testületben, mára egy maradt. Nagy gond a hiányzók pótlása. Helyettesítéssel próbálunk úrrá lenni a helyzeten. Nem tudom, hol vannak az egyetem és a főiskola végzősei…”

Viszont, ha nem is vallja be, ő is tudja, akikre vár, aligha fognak jönni…

Tóth Csaba kolléganője, Simon Rita az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán próbált utánajárni, hogy mire számíthatnak Nagymuzsalyban és másutt is, ahol az igazhatók naponta szembesülnek a lélekölő kihívással, hogy nincs kit beküldeni magyar, matematika vagy testnevelési órára az osztálytermekbe. Tapasztalatairól a Kárpáti Igaz Szóban két napja számolt be.

Az ungvári egyetem magyar karán, öt szakon tanulhatnak anyanyelvükön a diákok. Döntően magyarországi támogatásoknak köszönhetően korszerű fizikai és nyelvi laboratóriumok, számítógép-szaktantermek, felújított kollégium, jól felszerelt sportpályák állnak a magyar hallgatók rendelkezésére, viszont kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egyetemi polgárok lehessenek, a sanyarú ukrajnai állapotoknak köszönhetően az itt- tanulás inkább a kevesek kiváltsága lett mára.

Simon Rita arra volt kíváncsi, hogy egy hónap elteltével csökkent-e vagy bővült a magyar fiatalok száma Kárpátalja egyetlen egyetemén és arra is: kapnak-e a diákok ösztöndíjat?

A legilletékesebbel, Spenik Sándorral, a magyar kar dékánjával folytatott beszélgetéséből két kérdést és az azokra adott válaszokat idézzük:

„Mi a tendencia a magyar karon?

Az idei felvételi érdekessége, hogy sokan jelentkeztek hozzánk, viszont a nyár elején az ukrán kormány megvonta tőlünk az államilag támogatott helyeket. Ez azt jelentette, hogy csak tandíj fejében tudtak volna itt tanulni a diákok. Ötven államilag támogatott hellyel kezdtünk, a múlt éven már csak tizenöt volt, idén pedig ötre csökkent a szám. Ez így maradt egészen augusztusig. Viszont annak ellenére, hogy ilyen rossz volt a helyzet, két és félszer több diákot vettünk fel, mint a múlt éven. Ebből a szempontból tehát pozitív a tendencia. Most úgy tűnik, a helyzet javult és visszaállhat a régi rend. Remélem, továbbra is gyarapodni fogunk, a jövőben egyre több diák tanul majd a magyar karon.” (…)

Mi a helyzet az ösztöndíjakkal?

Reményeink szerint hamarosan mindenkit átvezetnek tandíjmentes oktatásra.  Azok a diákok pedig, akik eddig is államilag támogatott helyekre jutottak be, gond nélkül kapják az ösztöndíjaikat.”

A dékán kincstári optimizmusát nem lebecsülve, rajtunk az ő derűlátása mégsem tud erőt venni. ha jól értettük szavait az egyetemi év megkezdése után bő hónappal egyetlen kulcsszava van, a „remény”. Annak ismeretében pedig, hogy az állami ösztöndíjakat oly drasztikus módon vonták meg, ahogyan ez elmondása szerint alig két év alatt megtörtént az ungvári egyetem magyar karán, engedtessék meg nekünk a kételkedés joga. Mi hitetlenkedhetünk, s legfeljebb Kijev csodatevő képességében reménykedhetünk. De vajon miben reménykedhet Szegedi Erika, a nagymuzsalyi magyar igazgatónő és sok-sok direktortársa Kárpátalján?