Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (szeptember 14-20.)
„A nagypolitika érdeke ezúttal többet ért a kisemberek akaratánál” – a horvátországi magyarok új képviselőt küldtek a zágrábi parlamentbe
Tíz hónap alatt a magyar határ szomszédságában levő kelet-horvátországi Eszék-Baranya megyében imponáló módon, konkrétan 369 fővel gyarapodott az ott élő magyarság. Így Pélmonostoron 34 fővel nőtt meg a magyarok száma tavaly novemberhez képest, Dárdán 22 fővel, a Darázsi járásban 31 fővel, az Ernesztini járásban 22 fővel, az Erdődi járásban 17 fővel, a Hercegszöllősi járásban 64 fővel, a Bellyei járásban 81 fővel, a Baranyaszentistváni járásban 17 fővel, a Lacházi járásban 15, a Kácsfalusi járásban 1 fővel, a Baranyabáni járásban 3 fővel, a Csemináci járásban 28 fővel, Eszéken pedig 34 fővel. Ha nem is ilyen látványosan, de máshol kimutatható volt a szaporodás, például Vukovár-Szerém megyében ma 51 fővel több magyar él, mint 2015 novemberében.
Múltév júniusában e rovatban nem kevés aggodalommal szóltunk arról, hogy ijesztően alakult a Horvátországban élő magyarság demográfiai görbéje, hiszen az 1991-es önálló horvát állam születésekor az ottani magyarság 22 355 főt tett ki, ez a szám tíz év múlva 25,8 százalékkal, 5 760 fővel csökkent. Újabb tíz esztendő után további 14,4 százalékos volt a fogyatkozás, az összlétszám 14 048-ra csappant. Közülük anyanyelvüknek a magyart pedig már csak mindössze 10 231-en vallották.
Első látásra ez az impozáns növekedés, ami a horvátországi honfitársainknak olyan mértékű gyarapodását jelenti, ami a Kárpát-medence egyetlen magyar közösségét sem jellemzi, már csak azért is szívet-lelket melengetőnek tűnik, hiszen hivatalos horvát adatok szerint a növekmény csak a felnőttkorú magyarokra vonatkozik. Joggal következtethetnénk arra – elvégre logikus lenne –, hogy ennek a demográfiai boomnak köszönhetően örvendetesen megnőtt a gyerekszám is a horvátországi magyar közösségben. Akár ujjonghatnánk a biztató statisztikai adatok hallatán és jóleső érzéssel nyugtáznánk, hogy lám-lám, a híradások csak a szíriai, iraki, afganisztáni és máshonnani menekültekről meg bevándorlókról szóltak Horvátországban is, de ezek szerint megfeledkeztek arról, hogy az elmúlt háromnegyed esztendőben többszáz magyar is érkezett ide. Sőt annak is örülhetnénk, hogy ezek a magyar bevándorlók horvát földre nem a mihamarabbi nyugatra távozás szándékával jöttek, hanem beilleszkedni akartak, rögtön le is telepedtek Kelet-Horvátország eddig is részben magyaroklakta településein.
A jóleső érzés, az öröm azonnal elpárolog, ha utánajárunk a magyarsággyarapodást rögzítő hivatalos horvát forrásnak. A szeptember 11-re kitűzött előrehozott horvátországi választásokat megelőzően az illetékes közigazgatási hivatalok augusztus 31-én véglegesítették és közzé tették a választói névjegyzékeket. Ekkor derült ki, hogy csak Eszék-Baranya megyében – mint már láthattuk – közel 400-al megszaporodott a magyar választópolgárok száma és ehhez hasonló gyarapodás más régiókban is történt.
„A választások előtt minden állampolgárnak lehetősége van arra, hogy ellenőrizze személyi adatait a választói névjegyzékben. – olvashattuk a horvátországi Magyar Napló múltheti számának egyik cikkében. Az Olyanok fognak dönteni vasárnap, akiknek nincs semmi közük a magyarsághoz? címet viselő, vészharangkongatásnak szánt publikáció így folytatódott: Erre a mostani választások alkalmával augusztus 31-ig volt lehetőségünk. A felmerülő eltéréseket – így a nemzetiségi adatokkal kapcsolatos adatokat is – az illetékes közigazgatási hivatalnál lehetett korrigálni.”
Korrigálni nemzetiségi adatokat pedig, főleg ha van némi „ösztönzés” is, ezek szerint lehetett és vállalkozó is akadt erre, nem is kevés. Roma, szerb és horvát nemzetiségű állampolgárok egész sora az elmúlt hetekben viharos gyorsasággal nemzetiséget váltott, azaz átiratkozott magyarnak, annak érdekében, hogy a magyar listára szavazhassanak az előre hozott parlamenti választásokon. Így eshetett meg, hogy a rivális horvátországi magyar szervezetek vetélkedése, mely a korábbi választási kampányok idején is magán viselte mindazokat a most is megmutatkozó negatív megnyilvánulásokat, a kölcsönös lejáratásokat, az ellenfelek ócsárolását és pocskondiázását, ami más Kárpát-medencei magyaroklakta régióiban szerencsére nem vagy csak nagyon szórványosan fordult elő választási kampányok idején, ezúttal az egyik fél részéről egy „leleményes újítással” bővült.
Ennek az „újításnak” a Magyar Napló szóbahozott cikke egy olyan példázatát ismerteti, ami fölöslegessé tesz bármilyen kommentárt:
„Vegyük például a Csemináci járás esetét, ahol mindeddig a magyarság száma csökkenő tendenciát mutatott. Még 2001-ben 112 fő vallotta magát magyarnak ebben a járásban, addig 2011-ben már csak 90. A 2015-ös választói névjegyzék adatai szerint 68 magyar választópolgár élt a járásban, 10 hónappal később - azaz ma pedig 96, azaz 28 fővel több. Ez pedig 41%-os növekedést jelent. Egy elöregedőben levő magyar közösségben, ahol nyoma sincs magyar oktatásnak és a munkahelyeknek sincs különösebb reneszánsza, most honnan ez a nagy magyar "feltámadás"? Vajon mi és ki áll e jelenség mögött?”
A „vajon mi és kiáll a jelenség mögött” kérdésre a választ a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) elnöke, Juhász Sándor, eddigi parlamenti képviselő adta meg még a választásokat megelőzően zágrábi sajtótájékoztatóján. Itt elmondta: az átíratások gyakorlatát a rivális magyar szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) folytatja annak érdekében, hogy a szervezet elnökét Jankovics Róbertet behozhatatlan előnyhöz juttassa. Azt is hozzátette: „A feltételezést több ember vallomása is alátámasztja, sőt azt is elmondták, hogy ezért a tettükért pénzt ajánlottak nekik a HMDK emberei. Van, aki elfogadta, és vannak, akik visszautasították őket.”
Juhász egyben felhívta a figyelmét minden ilyen mód magyarrá vált választópolgárnak, hogy amit vállaltak, az büntetőjogi eljárást von maga után: „Az is bűncselekményt követ el, aki pénzt kínál, és aki pénzt fogad el ilyen esetben. Minden bizonnyal a múltkori választások alacsony szavazatkülönbsége sarkallhatta ilyesmire az ellenfelemet, azonban az effajta manipulációk minden határt túllépnek, és minden igaz magyar lelkiismeretében ellenérzéseket keltenek.”
Hadd jegyezzük meg közbevetőleg: a horvátországi magyarságnak törvényesen garantált kisebbségi képviselői helyért folyó küzdelemben a tavaly novemberi parlamenti választásokon mindössze 20 vokson múlt az, hogy ki lesz a magyar képviselő a horvát törvényhozásban: Juhász Sándor, a MESZ jelöltje akkor 2218 szavazatot, míg Jankovics Róbert, a HMDK jelöltje 2198 voksot szerzett meg.
Az „újítás” ellen tiltakozva a horvátországi romák parlament képviselője, Veljko Kajtazi is felemelte szavát. Egy nyilatkozatában keserűen tette szóvá nemzettársainak átiratkozását: „Baranyában a romák néhány száz kunáért (pár ezer forintért) megváltoztatják nemzetiségüket”.
A HMDK természetesen visszautasította a vádakat és aljas provokációnak minősítette a rivális párt elnökének az átiratkozásokra vonatkozó kijelentéseit: „a HMDK teljes mértékben elzárkózik attól és elítéli, hogy más nemzetiségű emberek hirtelen magyarnak vallják és át is íratják magukat, ha ez erőszakkal vagy bármely tisztességtelen eszközzel történik. Amennyiben ilyen egyáltalán van.”
A szeptember 11-e előrehozott parlamenti választáson az a tény, hogy a horvát hivatalos választói névjegyzék szerint végül tíz hónap leforgása alatt 853 „új magyarral” nőtt meg a magyar választótestület létszáma Horvátországban minden bizonnyal közrejátszhatott abban, hogy három mandátum után a Juhász-Sándor-Sója Dénes kettős elbúcsúzhatott a zágrábi parlamenttől és helyükre a Jankovics Róbert-Dr. Szántó Tibor duó léphetett. (Horvátországban a parlamenti képviselői helyekre kettős jelölés történik, a megválasztott képviselő, illetve helyettese a négyéves ciklus alatt válthatják egymást.)
Viszont azt is le kell szögeznünk, hogy az újonnan megválasztottak sikerét nem lehet egyértelműen, és főleg nem kimutathatóan csak az átiratkozásokkal magyarázni, mert a múlt novemberi választásokhoz képest 728-al több „régi” és „új” magyar járult a szavazóurnákhoz. Összesen 5213-an szavaztak a magyar kisebbségi listára, és a két versengő közül 311 szavazatkülönbséggel a HMDK jelöltje, Jankovics Róbert győzött.
Eddig az előzmények, a számszerű választási adatok. Most pedig nézzünk a számok mögé. Ebben lesz segítségünkre a pénteken napvilágot látott, A magyarok döntése? címet viselő Karasi Kornél készítette értékelés.
A cikkindító nagybetűs „Gratulálunk a HMDK-nak!” távolról sem a jókívánság gesztusa akar lenni részéről. Rögtön utána következik az a sajátos, tényközlésnek álcázott hadüzenet, ami előrevetíti: sajnos minden éppúgy önsorsrontó módon fog folytatódni szeptember 11 után Dél-Baranyában és másutt is Horvátországban, ahol magyarok élnek, ahogyan azt megtapasztalhattuk eddig. Szavaiból úgy tűnik: semmilyen, a jövőbeni párbeszéd reményét sejtető közeledés se képzelhető el a két rivális szervezet között, mert a mostani övön aluli ütés megbocsáthatatlan: „A szeptember 11-ei választásokon a magyar nemzetiségű emberek többsége a HMDK jelöltjének szavazott bizalmat. Az előttünk álló 4 éves mandátumban tehát Jankovics Róbert lesz a horvátországi magyarság - új magyarság (átíratott romák, szerbek, horvátok és HDZ-s magyar tagok) - képviselője.”
Karasi cikkében először szólal meg a múlt vasárnapi választások után a vesztes MESZ elnök. Juhász Sándor kötelező tiszteletköre pártjának a támogatói felé felettébb rövidre sikerül. Nem szaporítva a szót, rögtön a lényegre tér és magyarázatot ad a kudarcra: „Köszönetet szeretnék mondani azoknak a magyar honfitársaknak, akik szavazatukkal a MESZ jelöltjeit támogatták, ezzel is elismerve Sója úr és az én munkámat. Sajnos ez alkalommal nem voltunk sikeresek, mert a másik fél tisztességtelen módszerekkel élt.”
A „tisztességtelen” minősítés nagyon súlyos vád. Viszont van is rá magyarázat, amit A magyarok döntése?-elemzés folytatása indokol fontos részleteket is bemutató háttérmagyarázatában.
Az Országos Választói Bizottság hivatalos adatai szerint 2003 óta csökkenő tendenciát mutat a magyar választópolgárok száma Horvátországban. 2003-ban 10.366 magyar választópolgár volt, 2007-ben 9.619, 2011-ben 9.731, 2015-ben 9.129, azaz előbb 750, majd 602 magyarral volt kevesebb, most pedig alig 10 hónap leforgása alatt 2016-ban hirtelen 853 magyarral több lett az országban. Annak ellenére, hogy az elmúlt választások során a HMDK és a MESZ jelöltjei között mindig alacsony volt a szavazatkülönbség – 2003-ban 87, 2007-ban 65, 2011-ben 145, 2015-ben 20 – most hirtelen 311 szavazattal előzte meg a HMDK a MESZ jelöltjeit. Nagyon úgy tűnik, hogy a HMDK ezúttal nem bízott semmit a véletlenre, és eladta a lelkét a fekete ördögnek.”
A cikkcímben szereplő kérdőjel annak ismeretében, amit eddig megismerhetett az olvasó talán nem is szorulna további magyarázatra, hiszen a többszáz horvátországi „új” magyar felbukkanása a választói névjegyzékeken akár fölöslegessé is tenne további érveket. Viszont a minapi választások legfőbb tanulsága a cikkszerző véleménye szerint az „hogy a nagypolitika érdeke ezúttal többet ért a kisemberek akaratánál” s ez az értékítélet óhatatlanul külön indoklást is követel, melyben külön kitér a HMDK-nak mindenkori támogatóinak, a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ), a Fidesznek és a nagyhatalmú zágrábi polgármesternek a szerepvállalására is.
„Minden bizonnyal a HMDK-nak sikerült kialakítani egy olyan kapcsolatot és együttműködést a HDZ-vel, Milan Bandićtyal és a FIDESZ-szel, amelyek segítségével a tavalyihoz képest 500-nál is több szavazatot kapott. Így tehát ez alkalommal - a nagypártok és a velük talán közösen teremtett „új magyarok” beavatkozása miatt - nem éppen a tisztességes magyar emberek akaratán múlott kizárólag a végeredmény.”
Sója Dénesnek, MESZ alelnöknek, a Hercegszöllősi járás elöljárójának, aki ezt a tisztséget majd húsz esztendeje betölti, miközben két ciklusban is a horvátországi magyarok képviselője volt a zágrábi parlamentben, de most alulmaradt Juhásszal együtt, a helyzetértékelése olyan személyes tapasztalatokon alapul, melyeket megkérdőjelezni nem lehet. Amit most keserűen elmond a saját legszűkebb környezetében történtekről, ahol nemegyszer a nemzetiségi átiratkozás rutinszerűen ment végbe, valóban vérlázítóan hangzik. Tegyük hozzá: akár lesz büntetőjogi következménye ennek a választási visszaélésnek, akár nem, (utóbbi tűnik valószínűnek, mert Juhász elismerte vereségét és nem tudunk óvásról sem), ez a közösséget romboló szégyenfolt letörölhetetlen marad. Igaza van Sójának, amikor úgy véli: évtizedek múlva is emlékezni fognak erre a szeptember 11-re a horvátországi magyarok:
„Két nap után, amikor felmértem a választási eredményeket, főleg itt a szűkebb környezetemben, elmondhatom, hogy hihetetlen dolgok derültek ki. Bebizonyosodott az, hogy a falvakban – itt külön kihangsúlyoznám Csúzát és Karancsot – az emberek nem a munkát értékelték, hanem képesek voltak aprópénzért vagy néhány italért odaajándékozni a szavazatukat azoknak, akik eddig csak ígértek, de különösebb eredményt nem mutattak fel. Az, ami külön kihangsúlyozást érdemel, hogy más nemzetiségűek, akiknek a törvény azt engedélyezte, hogy megváltoztassák a nemzeti hovatartozásukat - és így horvát, szerb vagy roma hovatartozásból magyarok lettek - csak azért, hogy szavazhassanak pénzért, az számomra külön is elitélendő. Természetesen én nem tudhatom pontosan, hogy egész Horvátország területén mi történt, de az adatok azt bizonyítják, hogy körülbelül ötszáz azoknak a száma, akik ilyen formában lettek magyarok. Valószínű, hogy most a választások után ők visszatérnek az eredeti nemzetiségükhöz, és szerintem ez siralmas dolog. Én csak helyettes voltam, de ha nem helyettes lettem volna, ilyen körülmények között, ilyen szavazatokkal – ahogy láttam az át írottak névsorát és köztük felfedeztem olyanokat is, akiket személyesen ismerek, és sajnálattal mondhatom, hogy még a legközelebb rokonságomban is ez megtörtént – véletlenül sem kívántam volna képviselni a magyarságot. Nálunk, Hercegszöllősön is történt ilyen, de azért az emberek többségének a józan belátása szerint mégis győztünk, és összességben járásunk egész területén győztünk. Különösen említésre méltó pozitív értelemben az eredményeket illetően Vörösmart, mert ott az emberek elismerték a munkánkat, és értékelik azt, amit ott elvégeztünk. Sepsén és Kőben is a többség minket támogatott. Sajnálom, hogy Karancson és Csúzán egyszerűen komikus és tragikus eredmények születtek. Amit még külön kihangsúlyoznék, hogy aki megszervezte azt, hogy az emberek megváltoztassák a nemzetiségüket, annak nagyon előrelátónak kellett lennie, mert ez komoly feladat volt, és sok pénzbe került. Néhány átírt szavazónak azonban lelkiismeret-furdalása lehetett, mert nem akart a saját településén szavazni, hanem más faluba ment, minél messzebb, hogy ne szégyenkezzen. Ez is azt mutatja, hogy milyen aljasság történt ebben az egész akcióban. Durva becslésem szerint ez az akció több százezer kunába is belekerülhetett. Ezek az emberek nem csupán egy mosolyért íratták át magukat, hanem 100 kunától 500 kunáig terjedő összegért tették meg azt. Nem beszélve a szervezésről, hogy el kellett őket vinni, hogy adjanak egy nyilatkozatot, hogy magyarok akarnak lenni, azután el kellett őket vinni szavazni, tehát az útiköltség is pénzbe került. Ez sajnálatos dolog, és biztos vagyok benne, hogy ezeket a választásokat még az unokáim is és még sokan a közvéleményből emlegetni fogják évekig.”
A Sója Dénes által elmondottakat kiegészítendő, Juhász elismeri a vereségét s a cikk szerzőjétől eltérően, politikusként viszonyul a riválisa győzelméhez. Persze azt sem felejti szóvá tenni, hogy azt szerinte nemtelen eszközökkel sikerült elérni: „Az eredmények viszont egyértelműek. Ennek értelmében gratulálunk a HMDK-nak az elvégzett munkához! Megvették maguknak az annyira kívánt alkalmat, várjuk hát az eredményeket.”
Cikkünk szerzője Juhásztól eltérően sarkosabban fogalmaz, ő nem a közelebbi vagy távolabbi jövő remélt eredményeire kíván koncentrálni írásának záró bekezdésében. Ő már most, néhány nappal a szeptember 11-i megmérettetés követőn látja az azonnali „eredményeket”. Ezek pedig, mint kimondja: elszomorítóak és lehangolóak. Ehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy a kárpátaljai KMKSZ-UMDSZ szintén kibékíthetetlennek tűnő háborúskodást követő tavalyi egymásra találás után, reménykedtünk abban, hogy ez a kiegyezés talán a horvátországi rivális magyar szervezetek között is bekövetkezhet. Ennek az esélye viszont a mostani szeptember 11 után minimálisra csökkent. Bár ne lenne igazunk…
„Reméljük, az új magyar képviselő vezetése alatt az „új magyar” választópolgárok – Čančarok, Ačimovićok, Kukićok, Đorđevićek, Hranićok - is ki fogják majd venni a részüket a magyar kultúra és identitás ápolásából annak ellenére, hogy többségük szerb, horvát és roma nemzetiségűből vált magyarrá. Ezt a szégyenfoltot most minden horvátországi magyar egyaránt hordhatja magán a többi nemzetiség előtt. Hiszen ettől zajosak a beszélgetések a kávézókban, a kocsmákban és a munkahelyeken, a családokban, és ezen nevet, sőt röhög most mindenki, ahogy egyesek megfogalmazták: megalakult a Romák Magyar Pártja, vagy hogy Kajtazi mellett a magyarok képviselőjét is a romák szavazták be ezúttal a száborba.”