Ismét sértegette Obamát a Fülöp-szigetek elnöke

A Fülöp-szigetek államfője kedden ismét éles kirohanás intézett az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama ellen. „Barack Obama, elmehetsz a pokolba!” - fogalmazott Rodrigo Duterte. Haragját megint az váltotta ki, hogy az Egyesült Államok bírálta kíméletlen kábítószer-ellenes hadjárata miatt.

Duterte egyúttal az Európai Uniót sem kímélte keddi beszédében, mert az EU szintén elítélőn szólt a Fülöp-szigetek drogellenes kampányáról. Az uniót azonban nem a pokolba küldte, mert - mint mondta - az már megtelt. „Jobb, ha a purgatóriumot választják” - így Duterte. A Fülöp-szigeteki politikusnak korábban is illette már nyomdafestéket nem tűrő szavakkal az EU-t, Obamát pedig kurafinak nevezte.

A Fülöp-szigeteki elnök június óta van hatalmon, és azóta gyakorlatilag szabad kezet adott a hatóságnak és a lakosságnak is, hogy akár meg is öljenek mindenkit, akit kábítószerezéssel gyanúsítanak. Hatalomra kerülése óta már legalább háromezer ember halt meg emiatt, ami az ENSZ, az EU és az Egyesült Államok mellett emberi jogi szervezetek bírálatát is kiváltotta.

A kritikák eddig nem érték el céljukat: Dutertét csak még nagyobb haragra gerjesztették, mert szerinte ezzel beavatkoznak országa belügyeibe. Leginkább Washington dühíti, ezért kijelentette, hogy csökkentetni akarja a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai katonák létszámát.

Kapcsolódók

Kimaradt?