Kiléptetné az ENSZ-ből országát a fülöp-szigeteki elnök

Élesen bírálta az ENSZ-t, és hazája kiválásával fenyegetőzött Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke, miután a világszervezet két emberjogi szakértője felszólította Manilát, hagyjon fel azzal, hogy az igazságszolgáltatást megkerülve, önkényesen megölik a kábítószer-kereskedőket az országban.

A május 9-én megválasztott Duterte már választási kampányában azt ígérte, hogy keményen fellép a drogokkal bármiféle kapcsolatban állókkal szemben, és fél éven belül felszámolja a bűnözés, illetve kábítószer-fogyasztás terén uralkodó áldatlan állapotokat a Fülöp-szigeteken.

Beszámolók szerint az elnökválasztás óta mintegy 900 kereskedőt öltek meg a rendőrök vagy az önbíráskodó polgárok. Davaoi sajtótájékoztatóján Rodrigo Duterte tagadta, hogy a kormánynak vagy a rendőrségnek köze lenne a kábítószeresek meggyilkolásához, és felajánlotta az ENSZ-nek, hogy a helyszínen vizsgálja ki ezeket az állításokat.

"Be fogom bizonyítani a világnak, hogy maguk nagyon ostoba szakértők" - mondta. Sürgette az ENSZ-t, hogy vegye számba a kábítószer miatt életüket vesztett ártatlanokat is, ne csak a drogügyletekben érintettek halálát számolja. Duterte ezután hevesen bírálni kezdte a világszervezetet, kijelentette: saját megbízatását nem tudja ellátni, de "aggódik a bűnözők felhalmozódó csontjai miatt". "Lehet, hogy ki kellene válnunk az Egyesült Nemzetek Szervezetéből. Miért kéne ezekre a hülyékre hallgatni?" - mondta. A Fülöp-szigeteki államfő azt is hangoztatta, az ENSZ nem tesz eleget az éhezés és terrorizmus elleni fellépésben, és hagyja, hogy a nagyhatalmak - civileket megölve - településeket bombázzanak Szíriában és Irakban

Kapcsolódók

Kimaradt?