Nem pokolgépes támadás okozott tüzet a brüsszeli kriminológiai intézetnél

A korábbi hírekkel ellentétben nem pokolgépes támadás, hanem gyújtogatás okozott tüzet hétfőre virradóra a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), az elkövetőket azonban továbbra sem sikerült kézre keríteni - közölte a belga főváros ügyészsége.

A nyomozás jelen állása szerint a tettesek nem sokkal hajnali 2 óra után gépkocsival áttörték az észak-brüsszeli Neder-Over-Heembeek negyedben lévő épület hármas kerítését és tüzet gyújtottak az intézet laboratóriumainak közelében – tájékoztatott Ine Van Wymersch, a vádhatóság szóvivője.

A rendőröket 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet. A hatóságok szerint az épület üres volt, ezért sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek. „Szándékos tűzokozás történt a szövetségi rendőrség laboratóriumaiban” – jelentette ki a szóvivő, hozzátéve, hogy valószínűleg egy szervezett bűnözői csoport áll a történtek mögött.

„Nem találomra választották ki a helyszínt. Sokaknak érdekében állhat, hogy döntő fontosságú bizonyítékok tűnjenek el” – mondta Van Wymersch. Hangsúlyozta, nincs rá okuk, hogy terrorcselekményként kezeljék a történteket. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint pokolgép robbant a kriminológiai intézetnél, a környéken lakók ugyanis detonációk hangjáról számoltak be.

Ennek az eredete egyelőre ismeretlen, de névtelenséget kérő rendőrségi források szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy csak az volt hallható, ahogyan különböző tárgyak lángra kapnak. A rendőrség délután öt embert őrizetbe vett és kikérdezett a bűncselekménnyel kapcsolatban, később azonban bírói utasításra szabadon engedték őket.

A tűz az INCC tíz laboratóriumából hatot érintett, szakértők szerint számos bizonyíték megsemmisülhetett a tűz és a füst következtében, illetve az oltás során. Az intézetet éjszaka nem őrizték, mindössze biztonsági kamerákkal gondoskodtak az épület védelméről – közölte Jan De Kinder, az INCC igazgatója.

Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehetséges és valószínű” terrortámadás.

Kapcsolódók

Kimaradt?