Belgium 740 millió eurót fordított terrorellenes intézkedésekre két év alatt

Belgium mintegy 740 millió eurót fordított terrorellenes intézkedésekre az utóbbi két évben - jelentette hétfőn a helyi sajtó.

 Ezt az összeget jórészt a radikalizálódás és a terrorizmus felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, úgynevezett "Csatorna-terv" megvalósítására, az állambiztonsági szolgálatok megerősítésére, a pályaudvarok biztonságának fokozására, valamint felszerelések vásárlására fordították - közölte a Le Soir című belga napilap.

A novemberi párizsi merényleteket követően, februárban bejelentett terv értelmében jelentősen fokozzák a rendőri jelenlétet az érintett negyedekben (Molenbeek, Schaerbeek, Saint-Gilles, Anderlecht, Saint-Josse, Koekelberg és Laeken), újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel, továbbá ellenőrizni, illetve szabályozni fogják a muzulmán hitszónokok tevékenységét.

"Belgium korábban nem vette komolyan ezt a fenyegetést, ezen a téren egyfajta értelemben a nulláról indultunk, és meg kellett hoznunk bizonyos intézkedéseket" - írta közleményében a belga kormány.

Kapcsolódók

Kimaradt?