A brüsszeli reptéren dolgozhatott évekig az öngyilkos merénylők egyike

Öt éven keresztül a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren dolgozott Najim Laachraoui, a légikikötőben március 22-én magukat felrobbantó merénylők egyike - jelentette csütörtök este a VTM flamand nyelvű belga közszolgálati televízió.

A csatorna névtelenséget kérő illetékesekre hivatkozva azt közölte, hogy a fiatal férfi 2012 végéig a repülőtéren tevékenykedő egyik külsős cég alkalmazottjaként dolgozott, néhány hónappal később viszont Szíriába utazott, hogy csatlakozzon a harcokhoz. Korábbi hírek szerint Najim Laachraoui 2009 és 2010 nyarán egy-egy hónapon át az Európai Parlament brüsszeli épületében látott el takarítói feladatokat egy külső cég alkalmazottjaként diákszerződéssel.

A flamand televíziócsatorna értesülései szerint a Zaventem repülőtér alagsorában nem sokkal a brüsszeli robbantások után felfedeztek egy rejtett imaszobát, ahol a "légikikötő radikális alkalmazottai találkoztak és imádkoztak titokban". A helyiséget ezt követően bezárták.

A La Libre Belgique című újság korábban azt közölte, hogy akár ötven, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel szimpatizáló és szélsőséges nézeteket valló alkalmazott is dolgozhat a brüsszeli nemzetközi repülőtéren. A VTM szerint Laachraoui jól ismerhette a repülőtéren foganatosított biztonsági intézkedéseket. A belga szövetségi ügyészség azt közölte, hogy nem rendelkeznek információkkal a VTM hírében foglaltakról, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják azokat.

A 24 éves, marokkói származású belga állampolgár Najim Laachraoui 2013-ban csatlakozott az Iszlám Államhoz, és aktívan részt vett a harci cselekményekben egészen addig, amíg meg nem sebesült a lábán. A fiatal férfi ekkor úgy döntött, visszatér Európába, hogy ott hajtson végre merényleteket. Laachraouinak a brüsszeli mellett a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokhoz is köze volt a hatóságok információi szerint.

Kapcsolódók

Kimaradt?