Rasszista volt a svéd iskolában gyilkoló férfi

Rasszizmus vezérelte azt a férfit, aki csütörtökön megölt két embert, kettőt pedig megsebesített egy svédországi iskolában - közölte pénteken a svéd rendőrség.

„Egyrészt az elkövető lakásán találtak, másrészt áldozatai megválasztása alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy rasszizmus okán követte el a férfi a vérengzést” - mondta Niclas Hallgren rendőrfőnök a svéd közszolgálati rádiónak.

A támadás a Göteborgtól 80 kilométerre északra fekvő Trollhattan város Kronan nevű kilencosztályos iskolájának kávézójában történt. A merénylő maszkot viselt, és karddal vagy késsel végzett egy diákkal és egy tanárral. További két diákon - egy 11 évesen és egy 15 esztendősön - súlyos sebeket ejtett.

Az elkövetőt rendőrök tették ártalmatlanná, két lövést adtak le a férfira, az egyik halálosan megsebesítette.

Kilétét még mindig nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy büntetlen előéletű, 21 éves helyi lakos volt. A trollhattani iskola, ahová mintegy 400 diák jár, régóta problémásnak számít, gyakran felmerült, hogy a diákok nincsenek kellő biztonságban. Az iparvárost ötvenezren lakják, köztük sok bevándorló.

Kapcsolódók

Kimaradt?