Teljesen megtisztítják Hongkongot a tüntetések jeleitől

A 75 napja tartó hongkongi területfoglalások felszámolásának utolsó nagy akciójába kezdtek a város központi, kormányzati negyedében a közterületeket megtisztító bírósági végrehajtók és a készenlétben álló rendőrség.

A barikádok, úttorlaszok és sátrak eltakarítása az előre bejelentett időpontban, a délelőtti órákban kezdődött meg. A hatóságok már szerdán közölték, hogy 11 óra után az Admiralty negyed tüntetési zónájában tartózkodókat őrizetbe veszik.

Helyszíni jelentések szerint az egyik közeli útkereszteződésben körülbelül 70-en ültek az aszfalton, várva, hogy eltávolítsák őket. Közéjük telepedett Senise Ho ismert énekesnő is, aki a South China Monring Post jelentése szerint mosolyogva közölte, azért jött, hogy elvigyék.

Az utcán önkéntesek sisakokat, szemüvegeket, maszkokat és elsősegély-csomagokat osztottak azoknak, akik az ellenállásra készültek. A terület megtisztításnak minden mozzanatát fényképezőgépek és kamerák tucatjai rögzítik.

Az utakra és a falakra krétával felírták a transzparenseken is szereplő szót: „Visszajövünk!" Másutt az volt olvasható: „Ez csak a kezdet". A tüntetésszervezők azt hirdetik, hogy a Foglald el a központot! engedetlenségi mozgalom látványos szakaszának vége, de a kampány nem fejeződött be, a diákok, aktivisták és vezetőik hallatni fogják a hangjukat. Hangsúlyozzák, szervezettebbé kell válniuk.

A 2013 elején alapított Foglald el a Centert! azt tűzte ki célul, hogy a hivatalos elképzeléssel szemben a 2017-es kormányzóválasztásra elérjék, hogy ne egy jelölőbizottság hagyja jóvá a jelöltek személyét, hanem szabadon és nyíltan jelölhessék őket. Az elképzelésekhez csatlakozott diákszervezetek szeptember végén megkezdték a város több pontjára kiterjedő területfoglalást.

A különleges közigazgatási övezet kormányzata érdemi vita nélkül közölte, az alaptörvény és a kínai törvényhozás döntése lehetővé teszi a demokrácia fokozatos kiszélesítését, s eszerint a 2-3 kormányzójelölt személyét egy, a hongongi társadalmat széles körben reprezentáló jelölőbizottság fogja jóváhagyni.

Az álláspontok a kérdésben az elmúlt hónapokban sem közeledtek, a területfoglalók támogatottsága viszont folyamatosan visszaesett, bázisaik felszámolását bírósági döntés alapján több lépésben megkezdték, miközben a Foglald el a központot! ellenzői maguk is tüntetéseket, aláírásgyűjtést szerveztek.

A diákok december elsejei erőszakos támadási kísérlete a kormányhivatalok ellen kudarccal végződött. A mozgalom három vezetője ezután feladta magát a rendőrségen, ahonnan békésen távoztak, majd bejelentették, ezzel a meghirdetett polgári engedetlenséget befejezettnek tekintik, de - mint fogalmaztak - a hongkongi demokratikus mozgalom folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?