Németh Zsolt kiállt az itthon „pihenőpályára tett” Izsák mellett

Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken, az Országházban. Németh Zsolt egyeztetett Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével, majd azt követően úgy nyilatkozott, hogy az SZNT olyan szervezet, amely az elmúlt években újra meg tudta erősíteni az erdélyi autonómiamozgalmat. 

Mint korábban írtuk, a romániai elnökválasztás első fordulója előtt Izsák Balázs nyíltan kampányolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökjelöltje mellett, amivel kihívta magára az RMDSZ haragját.

Az SZNT a közelmúltban elindított egy európai polgári kezdeményezést, hogy az unió kohéziós politikája fokozottan támogassa a kulturális jellegzetességekkel rendelkező régiókat - emlékeztetett. Felidézte: az Európai Bizottság sajnálatos módon ezt a kezdeményezést elutasította, ezért az SZNT pert indított az Európai Unió bíróságán. Ennek sikere érdekében a magyar kormány beavatkozott a perbe az SZNT oldalán, miközben a bizottság oldalán Románia, Szlovákia és Görögország avatkozott be - tette hozzá.

Németh Zsolt kiemelte: az SZNT által folytatott küzdelem az erdélyi magyarság érdekein túlmutatóan arról szól, hogy Európa a régiók Európája lesz-e vagy pedig "a brüsszeli bürokrácia és a nemzetállami nacionalizmusoknak a centralizációja fogja jellemezni Európát". Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel - mutatott rá. A külügyi bizottság vezetője arra is kitért, hogy az új román elnök személye új esélyt teremt arra, hogy "a lassan három éve stagnáló magyar-román kapcsolatokat" újra fejlődési pályára lehet állítani, ami az erdélyi magyaroknak is alapvető érdeke.

Németh Zsolt a Székely Mikó Kollégium ügyével kapcsolatban azt mondta, hogy a napokban született bírósági ítélet "a román igazságszolgáltatás részéről egy alig leplezett puccskísérlet", hogy leállítsák az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatást és "az egyházakon keresztül megfélemlítsék az erdélyi magyarságot". A temesvári forradalom 25. évfordulójához közeledve mindez sajátos megvilágításba helyezi az elmúlt 25 évet - vélekedett. Mint írtuk, a ploiesti táblabíróság szerdai jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.

Izsák Balázs a sajtótájékoztatón kijelentette: az SZNT Székelyföld autonómiájáért küzd a jog és a demokrácia eszközével, és ebben a küzdelemben rendkívül fontos Magyarország támogatása. A székelyföldi autonómia megteremtésének feltétele, hogy felhőtlen, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat legyen Magyarország és Románia között, valamint az erdélyi magyar közösség és a román többség között - magyarázta.

Kapcsolódók

Kimaradt?