Elvették Izsák Balázstól a játékszerét, immár nem mondhatja kizárólagosan magáénak az autonómia ügyét – láthatóan megsértődött ezért az RMDSZ-re. Egy olvasat szerint akár ezzel az egy mondattal is össze lehetne foglalni mindazt, ami szerda délben Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban történt.

Izsák Balázs félredobva a politikamentességet, kézjegyével látta el a Szilágyi Zsolt államfőjelölt-jelölt támogatását jelképező íveket. A nagy nyilvánosság előtt zajló esemény után az EMNP azon nyomban rögzítette: Izsák Balázs szerint „az egyetlen helyes cselekedet Szilágyi Zsolt támogatása”, amelyet az „autonómia buzgó hívei” szombat estig tehetnek meg. Az aláírásosdi alapján arra következtethetünk, Szilágyiék igencsak rosszul állnak a támogatói ívekkel. Mégsem az ő kudarcuk, sokkal inkább az Izsák kudarca az elemzésre méltó.

A Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki egy ideig az EMNP elméleti államfőjelölt-jelöltje volt, korábban többször is hangsúlyozta, akárcsak az általa támogatott Szilágyi Zsolt pártja, hogy a bukaresti politizálás nem vezethet autonómiához. Hogy az SZNT célja a székelyek regionális hatalmának a megteremtése, nem pedig a román hatalom központi intézményeibe való beépülés. Elnökként, tetszik, nem tetszik, elkötelezte magát (és egyáltalán nem mellékesen, a szervezetét is) egy politikai párt mellett, amelynek emberei annak az RMDSZ-ben tanultak bele a politikába, annak a Dâmboviţának a partján szocializálódtak, tanultak politizálni, akikre és amelyre lépten-nyomon mutogat.

Igencsak visszatetsző, hogy úgy aposztrofálja az autonómia élharcosaként Szilágyi Zsoltot, az egykori RMDSZ-es képviselőt, hogy egy szót sem ejt például arról, hogy Markó Bélát, aki 1995 elején Londonban tartott előadást az RMDSZ autonómiaköveteléseiről, a román szenátus határozatban ítélte el, amiért kérte az autonómiát. Izsák Balázs, aki eddig mindenki fölött álló apolitikus autonomistaként lépett fel, most hirtelen azok mögé állt, akik mélyítik a lövészárkot. (Emlékezzünk csak Toró T. Tibor Tusnádfürdőn elhangzott kijelentéseire.)

Hogy milyen logika mentén teszi mindezt Izsák, nehéz megmondani. Állítása szerint azért sorolt be az EMNP mögé, mert Kelemen Hunor nem támogatja az SZNT autonómiatörekvését – a szövetség saját érdekeit, nem pedig az autonómiát képviseli. Ebben a környezetben azonban nem árt megnézni, hogy a statútum 2004. március 30-i elutasítása után milyen konkrét lépések történtek az úgynevezett nemzeti oldal részéről az autonómia kivívása érdekében. Túl persze a zászlólengetésen, gyülekezésen, a románság és magyarság egymásnak ugrasztásán, illetve a kisebbségi törvény bírálatán. Túl azon, hogy az autonómia élharcosai, Csapó József, Szász Jenő, Tőkés László elpárologtak a nemzeti frontról.

Az RMDSZ elárulta az autonómia ügyét, ezért Szilágyi Zsolt az egyetlen olyan magyar jelölt, aki megérdemli a székelyek, partiumiak, bánságiak, máramarosiak, tömbben és szórványban élők támogatását, hiszen csak így lehet megleckéztetni a Victor Pontát és pártját kiszolgáló Kelemen Hunort. Egy másik olvasat szerint ezzel az egy mondattal lehetne összefoglalni azt, ami szerda délben történt Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban. Tételezzük fel, hogy mindez így van, üsse kő. De akkor miért várt Izsák Balázs közel egy hónapot ezzel a bejelentéssel és aláírással? Miért engedte meg, hogy az RMDSZ 270 ezer támogató aláírást gyűjtsön annak a Kelemen Hunornak, aki nap mint nap “prostituálja Bukarestben az autonómia szent ügyét”? Miért engedte meg, hogy veszélybe sodorja annak a jelöltnek az indulását, aki “előbbre vihetné az önrendelkezési küzdelmek ügyét”? Miért késlekedett állást foglalni mindjárt azután, hogy visszautasította annak a pártnak a felkérését, amely szerinte autonómiapártibb a dél-tiroliaknál? Mit remélt attól az RMDSZ-től, amelyik, „a román titkosszolgálatnál is profibb módon árt a székelyek ügyének”?