Kell-e külön szoba a testvéreknek, ha azonos neműek? Mi a jobb az egyéni fejlődésük és társas készségeik fejlesztése, lelki egyensúlyuk és egyéb szempontok alapján? Van, aki szerint alapjog a saját tér, és van, aki szerint a külön szobában túlságosan elszigetelődnek. Köntés Beáta pszichoterapeuta szerint erre nincs kőbe vésett megoldás: teljesen az egyéni igények szerint eldöntendő, valamint főként anyagi kérdés. A terapeuta azt is elmondta, mikortól érdemes külön szobát biztosítani a testvéreknek, amennyiben erre igényük van, és miért lehet ez fontos nekik, valamint azt is, hogy kizárhatja-e a gyermek a szüleit, testvérét a szobájából.

Hogy milyenek a családi körülmények, elsősorban ez a döntő tényező a külön szoba kérdésében, valamint az egyéni igények és az életkor – vázolta a fő szempontokat Köntés Beáta pszichoterapeuta a Maszol kérdésére. Úgy gondolja nincs e téren szabály vagy recept, azonban vannak megfontolandó érvek pszichológiai szempontból, amiket a szülőknek érdemes figyelembe venni, amikor a közös szoba vagy külön szoba kérdésén gondolkodnak.

„Ha például nyolc év korkülönbség van a gyerekek között, az már sok ahhoz, hogy egy szobájuk legyen, hiszen az azt jelenti, hogy egy kamaszkorban levő és egy óvodás vagy kisiskolás közös tere lesz a szoba. Azonban a kamaszoknak már nagyon megnő az igényük az intimitásra, az elvonulásra, így feszültséget okozhat a testvéri kapcsolatban, ha erre nincs lehetősége a nagytestvérnek. Ilyenkor, ha a családi körülménynek, a lakása beosztása nem teszik lehetővé a külön szobát, akkor térelválasztó bútorokat használva alakíthatjuk ki mind a két félnek azt a kis intim zugot, ahova el tud vonulni” – magyarázta.

Mivel ma már körülbelül kilencéves kortól kezdődik a kiskamaszkor, ha előbb nem, ekkortól számíthat a szülő gyermekétől a kérdésre, hogy mikor kaphat külön szobát. „Amikor a testi változások elkezdődnek, amivel együttjárnak az érzelmi hullámzások, elkezdődik az identitáskeresés, az önállósodási törekvések, fokozódnak a konfliktusok a szülőkkel, fokozódik a saját érzelmi megélésük, jönnek az első szerelmek is, vagy akár második, attól függően, ki mennyire gyorsan érik a tekintetben – ebben az életkorban mindezek miatt is erősebb a saját térre való igény” – sorolta fel Köntés Beáta.

Eltérő alvásritmus, eltérő személyiségek

A testvéri kapcsolat minősége is fontos szempont a kérdésben: „ha jó a testvérek kapcsolata, akkor könnyebben megférnek egymással, de ha valami miatt konfliktusos, vagy nagyon különbözőek a gyerekek, vagy épp nagyon kompetitív a kapcsolatuk, akkor ez megnehezítheti a testvéri dinamikát”.

Úgy látja, még ha korban közel is állnak egymáshoz és azonos neműek a testvérek, akkor is nehezítheti az egy szobában lakást az, ha nagyon különböznek egymástól. „Eltérhet az igényük abban, hogy mennyit szeretnének tanulni, eltérhet az alvási ritmusuk” – mutatott rá.  

Utóbbi különösen nyomós érv, hisz gyerekkorban nagyon fontos, hogy kipihentek legyenek, megfelelően tudjanak másnap koncentrálni, hívta fel a figyelmet. „Ha úgy kell osztozzanak a közös téren, hogy nem tudnak a saját bioritmusuk szerint élni, az állandó konfliktus forrása lehet. Ha az egyik gyerek inkább éjszakai típus, este tud jobban tanulni, a másik inkább kora reggel, már ebből feszültség támadhat a testvérek között” – hozott fel példákat.

De mi lesz az alkalmazkodással?

De mi van azzal, hogy alkalmazkodni is tanulni kell a felnőtté válás során, hiszen valószínűleg nem egyedül éli le az életét a gyermek, valamint egy másik érv a külön szoba ellen, hogy vannak, akik szerint így elszigetelődnek, eltávolodnak egymástól testvérek – vetettük fel. Köntés Beáta szerint nem kell ezek miatt aggódni.

„Egy jól működő párkapcsolatban, házasságban is hárman vagyunk benne: én, te és mi. Ami azt jelenti, hogy a mi mellett az énnek és a te-nek van egyéni szabadsága, hogy megengedje magának, amiben jól érzi magát és fejlődhet. Érzelmileg érett felnőttként már időt és teret tudunk erre teremteni magunknak. Gyerekkorban ezt a gyerek még nem tudja magának biztosítani. Ő csak feszültséget érez, esetleg megváltozik a viselkedése, és – ha nem tudja szavakba önteni, hogy mi az, ami nehéz, mitől nehéz neki, akkor nekünk, szülőknek kell észrevennünk” – mutatott rá.

Úgy gondolja, bár a közös szobának valóban megvan az az előnye, hogy erősítheti a testvéri kötődést, biztonságérzetet ad, és fejleszti a társas készségeket, de a külön szoba sem jelenti azt, hogy elszigetelődnek egymástól vagy a szüleiktől a gyerekek, „ha szabadságuk van közlekedni eközben”.

„Arra is tudok példát, hogy megvan a gyerekeknek a külön szobájuk, de ők együtt szeretnek aludni. Megbeszélik, hogy egyik este egyiknél, másik este másik szobájában alszanak” – hozta fel példaként arra, milyen egyénre szabott megoldások vannak.

Bízhatunk a gyerekekben

„Azt gondolom, hogy bízhatunk a gyerekekben. Ha nekik van igényük arra, hogy egy szobában legyenek, mert épp abban a fejlődési szakaszukban vannak, hogy nagyobb biztonságérzetre van szükségük, vagy – még akár nagyobb korkülönbség esetén is – , ha épp rajongás van a kisebbtől a nagyobb fele vagy akár fordítva, akkor, ha merik, és szabad a családban, kérni fogják, hogy egy szobában szeretnének aludni” – nyugtatott meg.

Úgy látja, fő, hogy rugalmasan, a helyzetünknek megfelelően közelítsük meg a kérdést: „mérjük fel az életkorukat, a lakásméretet, a gyerekek személyiségét, hogy milyen a testvéri kapcsolatuk, milyenek az alvási szokásaik, és ez alapján tudunk mérlegelni”.

Ki nem zárhat, de kopogni kell

Míg a külön szoba vagy közös szoba kérdésében nincs helyes vagy helytelen megoldás, abban viszont van, hogy ezekben a saját terekben hogyan közlekedhet a család.  

Ki nem zárhatja a szülőt a gyermek, de megkérheti rá, hogy menjen ki a szobájából, és „ezt jó tiszteletben tartani”, javasolja a szakember. Hozzátéve: „természetesen azzal az éberséggel, hogy tudjuk, ez idő alatt nem történik baj, nincs önbántalmazás sem”.

„Hogy meddig nem mehet be a szülő ennek tudunk keretet adni. Mondhatom, hogy »rendben van, hogy most időre van szükséged. Mennyi időre van szükséged?« Előfordulhat, hogy olyan nagy időkeretet mond, amire szülőként azt mondhatjuk, hogy ez túl sok. Elmondom, mennyit tudok adni, és hogy »azután bejövök hozzád, és beszélgetünk arról, ami történt«” – tanácsolta. Hozzátette, kamaszkorban már fontosnak tartja a kopogást is a gyerek szobájának ajtaján is.

Kapcsolódó

Régen félt a gyermek, ma vitázik – Hová lett a szülői tekintély?

A pszichológus szerint a mai szülőknek nehéz a dolguk, hisz elutasítják a régi nevelési mintát, és új utat járnak, még bizonytalanul. De felhívja a figyelmet: a család ma is hierarchikus rendszer, amiben szülőé kell legyen az utolsó szó. 

nevelés szülő gyermek pszichológus