ENSZ főtitkár: mélységesen aggasztó a Fehéroroszországban kialakult helyzet

Mélységesen aggasztó, hogy Fehéroroszországban erőszakot alkalmaztak a békésen tüntetőkkel szemben – jelentette ki pénteken New Yorkban kiadott közleményében António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szerint a válságot csak a fehérorosz nép oldhatja meg.

A világszervezet vezetője hasonlóképpen aggasztónak nevezte, hogy olyan embereket vettek őrizetbe, akik megpróbálták demokratikus jogaikat gyakorolni. Guterres szóvá tette azt is, hogy az országban megfélemlítik az ellenzék, a sajtó, valamint a civil társadalom képviselőit. Azt hangoztatta, hogy a jelenlegi válságot megoldani csupán a fehérorosz nép képes, széles körű párbeszéd útján, amelyet a stabilitás érdekében azonnal meg kell kezdeni.

Az ENSZ főtitkára egyben felszólította a hatóságokat, hogy tartózkodjanak a békés tiltakozókkal szembeni erőszaktól; járuljanak hozzá, hogy kivizsgálják azokat az állításokat, amelyek szerint az őrizetbe vett embereket megkínozták, rossz bánásmódban részesítették.

Aljakszandr Lukasenka elnököt sokan az augusztus 9-i elnökválasztás eredményeinek meghamisításával vádolják. A múlt héten tízezrek követelték a távozását a fővárosban, Minszkben egy tüntetésen. A tiltakozók egy része eljutott az elnök rezidenciájához is. Egyes megfigyelők becslése szerint a tömeg létszáma meghaladta a százezret.

Az ellenzék vasárnapra újabb nagyszabású demonstrációt szervez.

Kapcsolódók

Kimaradt?