Ezentúl ebben az időintervallumban léphetnek be az uniós állampolgárok Magyarország területére

A Magyarországra utazó vagy az országon áthaladó, uniós állampolgársággal rendelkező személyek ezentúl (román idő szerint) reggel 7 és éjjel 1 óra között léphetnek be az ország területére a nagylaki országúti határátkelőhelyen - írta közleményében a román határrendészet. 

A magyar hatóságok keddtől már a megváltozott időintervallumban engedik a beutazást az országba a nagylaki országúti határátkelőhelynél. Mint korábban írtuk, mostanáig 11 és 23 óra között engedélyezték a határátlépést. 

 

A határátlépést azonban továbbra is feltételekhez kötik: vállalni kell egy szűrővizsgálatot, amelynek keretében felmérik az utasok egészségügyi állapotát és megbizonyosodnak arról, hogy nincsenek a COVID-19-re utaló tüneteik, jogosultak kell lenniük a schengeni térségben való közlekedésre (EU-állampolgárok), valamint a külföldi munkavállalóknak igazolniuk kell úticéljukat, illetve, hogy beléphetnek a célországba. 

A román határrendészet hozzátette: a határ másik oldalára, a határsáv 30 kilométeres körzetében ingázó munkavállalókra vonatkozó előírások nem változtak a nagycsanádi, nagylaki, tornyai, gyulavarsándi, nagyszalontai, borsi, székelyhídi, csanálosi és petei határátkelőhelyeken.

(Címlapi illusztráció forrása: nagylaki polgármesteri hivatal)

Kapcsolódók

Kimaradt?