Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a spanyol szocialista párt és az Unidas Podemos

Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden Madridban.

„Spanyolországnak egy stabil kormányra van szüksége. (...) A szavazatok kijelölték az egyetlen utat, azt amelyen most együtt indulunk el a Spanyol Szocialista Munkáspárt és az Unidas Podemos” – fogalmazott az előzetes együttműködési megállapodás nyilvános aláírása után Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, a PSOE főtitkára. Felidézte, hogy a két párt korábban, az áprilisi választások után nem tudott megállapodni a kormányzati együttműködésről, és tudatában vannak annak, hogy ezzel sok választónak csalódást okoztak.

„Ez a kormány az ország haladásáért fog dolgozni” – jelentette ki hangsúlyozva, hogy  szellemiségébe nem fog beleférni a gyűlölet és a spanyolok közötti szembenállás. Pedro Sánchez kiemelte azt is, hogy az aláírt megállapodás négyéves kormányzati ciklusra szól. A stabil, fenntartható parlamenti többség megszerzése érdekében egyeztetéseket kezdenek a többi párttal. "Számítunk minden politikai erő nagylelkűségére és felelősségére" - jegyezte meg.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője hangsúlyozta: egy progresszív kormányt kívánnak létrehozni, amely kombinálja pártja bátorságát a szocialisták tapasztalatával és a területi krízis leküzdéséért, valamint a társadalmi igazságosságért dolgozik. „Itt az idő hátrahagyni bármiféle szemrehányást és vállvetve dolgozni a történelmi feladaton, amely előttünk áll” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a következő hetekben kidolgozzák a kormányprogram részleteit és a koalíciós kabinet felépítését is.

Ahhoz, hogy a koalíciós kormány megalakulhasson további pártok támogatása szükséges,  kettejüknek ugyanis összesen 155 mandátuma van a 350 fős parlamentben. A miniszterelnök-jelölt megválasztásához első körben 176 támogató szavazat szükséges. A PSOE és az Unidas Podemos a tavaszi választások után hónapokig tárgyalt egymással egy kormányzati együttműködésről, de az végül az akkori kölcsönös bizalmatlanság és a tárcák elosztásáról szóló vita miatt kudarcba fulladt. Mivel a PSOE nem kapta meg kisebbségi kormányához a támogatást a parlamenttől, új választást kellett kiírni, amelyet múlt vasárnap rendeztek meg. Ennek eredményeként a kormányalakítási lehetőségek tovább nehezedtek. 16 párt került be a törvényhozásba, így jóval széttagoltabb lett a politikai spektrum.

Ráadásul a PSOE-nak és az Unidas Podemosnak kevesebb mandátuma van mint tavasszal. A számítások szerint hét kisebb párt támogatását kell megszerezniük programjukhoz, ha nem akarnak a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni, ahogy azt nyilatkozta hétfőn José Luis Ábalos, a szocialista párt szervezeti titkára.

Kapcsolódók

Kimaradt?