Spanyol kormányalakítás: a szocialisták elvetik a nagykoalíció létrehozását

A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál – derült ki José Luis Ábalos, a párt szervezeti titkárának helyzetértékeléséből hétfőn Madridban.

A politikus elmondta: nem várják és nem is kérik, hogy a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) támogassa kormányzati törekvéseiket. A szocialista párt elképzelése szerint az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés, a Baszk Nacionalista Párt (PNV), a Több ország (Más País) új baloldali párt, a Kanári-szigeteki Koalíció (CC), a Kantábriai Regionális Párt (PRC), a Galiciai Nacionalista Blokk (BNG) és a Teruel Létezik (Teruel Existe) regionális erő közreműködésével hozna létre egy „haladó szellemiségű kormányt”. 

A parlamenti matematika alapján elképzelhető így a kormányalakítás, mivel a kilenc pártnak összesen 180 mandátuma van az új parlamentben, a miniszterelnök megválasztásához pedig a szavazás első körében 176 voksra van szükség. A szocialisták viszont még nem tudják, hogy elképzelésüket támogatják-e ezek a pártok, álláspontjukat most kezdik csak felmérni.

A választási eredmények azt mutatják, hogy a kormányalakítás még nehezebb lesz, mint eddig, pedig a választások megismétléséhez is épp az a patthelyzet vezetett, hogy egy pártnak és egy politikai oldalnak sem volt abszolút többsége a törvényhozásban.

A vasárnapi szavazást követően a parlament még széttagoltabb lett, összesen 16 párt jutott képviselethez. A baloldal gyengült, a jobboldal erősödött, de erőviszonyaik közel azonosak, 158-152 mandátum az előbbi javára.

Kapcsolódók

Kimaradt?