Lemondott Evo Morales bolíviai elnök

Lemondott Evo Morales bolíviai elnök helyi idő szerint vasárnap este a dél-amerikai országban eluralkodott tüntetéshullám nyomására. A volt elnök azt közölte a Twitteren, hogy „törvénytelen” elfogatóparancsot adtak ki ellene, a házát pedig „erőszakos csoportok” támadták meg.

„Egy rendőr nyilvánosan bejelentette, arra utasították, hogy hajtsa végre az ellenem kiadott törvénytelen elfogatóparancsot” – írta a lemondott Morales a közösségi oldalon. „Elpusztítják a jogállamot azok, akik a puccsért felelősek” – tette hozzá a baloldali politikus.

Luis Fernando Camacho, az ellenzék egyik vezetője pár perccel korábban szintén arról írt a Twitteren, hogy Morales ellen elfogatóparancsot adtak ki, és a katonaság és a rendőrség is keresi a volt elnököt.

Nem sokkal később a bolíviai rendőrség hivatalosan cáfolta Morales állítását, és közölték: nincs érvényben elfogatóparancs a volt elnök ellen.

Vasárnap felgyorsultak az események a hetek óta forrongó andoki országban, ahol a tiltakozásokban három ember meghalt és csaknem négyszázan megsebesültek. Morales vasárnap este jelentette be lemondását, miután a rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította fel. Lemondását megelőzően nem sokkal még a választások megismétlését jelentette be, miután az Amerikai Államok Szervezete súlyos szabálytalanságokról, egyértelmű manipulációról számolt be az októberi voksoláson, és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Pár órával később bejelentette lemondását a kormány több minisztere és a képviselőház, majd a szenátus elnöke is.

Pár órával korábban Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter tudatta, hogy 20 bolíviai tisztségviselő és képviselő kereste fel a mexikói nagykövet La Paz-i rezidenciáját, és Mexikó kész menedéket adni Moralesnek, ha kéri. Megengedhetetlennek nevezte, hogy Bolíviában puccsot hajtsanak végre.

„Mexikó fenntartja álláspontját, hogy tiszteletben tartja a demokráciát és az intézményeket. Puccsot nem” – írta a miniszter a Twitter mikroblogon.

Kapcsolódók

Kimaradt?