Fekete-Győr András a Maszolnak: tévedtem Dan Barnáék kisebbségvédelmi programjával kapcsolatban

Elismerte a Maszolnak Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, hogy korábbi kijelentésével ellentétben az USR-PLUS választási szövetségnek nincs kisebbségvédelmi programja.

A magyarországi politikust az Azonnalinak tett kijelentései kapcsán kerestük meg. Miután vasárnap részt vett az USR-PLUS államfőjelöltje, Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén, Fekete-Győr Andrást arról kérdezte a portál: nem kellene inkább a román jelölt helyett a magyar érdekképviseletet hirdető Kelemen Hunort és az RMDSZ-t támogatnia?

A Momentum elnöke erre azt válaszolta: a magyarok azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, „akinek esélye is van nyerni”, ráadásul "az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van". Fekete-Győr Andrástól írásban megkérdeztük: mire alapozza az utóbbi kijelentését, tekintettel arra, hogy tudomásunk szerint a sem az USR-nek, sem a Dan Barnát jelölő választási szövetségnek semmilyen kisebbségvédelmi programja nincs.

„El kell ismernem, hogy tévedtem a kérdésben, hiszen írásban még nem publikálta az USR-PLUS a kisebbségeket érintő programját, de egy kifejezetten ezzel a témával foglalkozó USR munkacsoport dolgozik az előterjesztésen. Látom a jó szándékot a részükről, és azt, hogy hajlandóak lennének a párbeszédre ebben a kérdésben” – válaszolta a magyarországi politikus. Megjegyezte azt is, hogy szerinte a jelenlegi kisebbségvédelmi törvények és ajánlások betartatása is előrelépés lenne az erdélyi magyarság számára.

Mint ismert, Fekete-Győr András a román pártok kolozsvári kampányrendezvényén felszólalásában kiemelte a kisebbségi jogérvényesítés fontosságát, mondván, bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségi kérdéseket. Megkérdeztük tőle: nem érzi-e úgy, hogy ez a nézete ütközik Dan Barnának azzal a korábbi nyilatkozatával, miszerint Romániában "túl kell lépni az etnikai problémákon”?

A Momentum elnöke válaszul közölte: tisztában van azzal, hogy Romániában szinte folyamatosak a magyarok elleni jogsértések nyelvi és kulturális téren, illetve akár az úzvölgyihez hasonló események is történnek. De az RMDSZ egymagában nem ért el elég sikert a jogvédelem terén, és ezt a szavazók is gyakran szóvá teszik.

„Ez minket arra sarkall, hogy igyekezzünk szövetséget kötni olyan romániai szereplőkkel, amelyek szakítanak ezzel a forgatókönyvvel - hogy román oldalon ne csak szélsőséges pártok foglalkozzanak az országban élő magyar polgárokkal. Úgy látjuk, az USR-PLUS lehet egy ilyen partner, hiszen az EP-ben jól együtt tudunk működni velük” – fogalmazott a politikus.

Mint ismert, a magyarországi kormánypártok bírálták Fekete-Győr Andrást, amiért egy román jelöltnek kampányolt az elnökválasztás előtt. A Fidesz közleményt adott ki, amely szerint továbbra is kiállnak az erdélyi magyarok saját jelöltje, Kelemen Hunor mellett. "Fontosnak tartjuk, hogy minél több erdélyi magyar vegyen részt a november 10-i romániai államfőválasztáson és adja le voksát a magyar jelöltre" – olvasható az állásfoglalásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?