Moszkva sürgeti a szíriai-török határövezet feletti ellenőrzés Damaszkusznak való átengedését

Oroszország síkraszáll amellett, hogy az összes terület - beleértve a török határ mentén fekvő övezet - Damaszkusznak való átadása révén álljon helyre Szíria terület egysége – jelentette ki Maraija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Zaharova szerint csak ilyen módon érhető el hosszú távú stabilizáció és biztonság Szíriának ebben a régiójában. Azt hangoztatta, hogy a helyzet kiéleződése ellenére a szíriai alkotmányozó bizottságnak a hónap végén Genfben meg kell tartania első ülését. Mint mondta, ennek érdekében Moszkva erőfeszítéseket tesz Szíria, az asztanai folyamat részes országai és az ENSZ vonatkozásában. Korábban Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója október 29-ét nevezte meg a tervezett tanácskozás dátumaként.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Szocsiban fogadja majd török hivatali partnerét Recep Tayyip Erdogant. Peszkov „szokatlannak" nevezte annak a levélnek a nyelvezetét, amelyet Donald Trump amerikai államfő azt javasolta Edogannak, hogy kössön megállapodást a szíriai kurdokkal és azzal fenyegetőzött, hogy megsemmisíti a török gazdaságot. „Effajta nyelvezettel ritkán találkozunk állami vezetők levelezésében” – mondta Peszkov. Az északkelet-szíriai török offenzíva első napján keltezett levelében Trump egyebek között azt javasolta Trumpnak, hogy "Ne legyen kemény fiú! Ne legyen ostoba!". A Washingtonból érkezett orosz üzenetet egyébként a török elnök a BBC orosz nyelvű szolgálata szerint szemetesbe dobta.

Kapcsolódók

Kimaradt?