Dăncilă Strasbourgban: Románia hozzájárult az uniós értékekhez

Kilencven lezárt ügy és több mint 2500 esemény mellett az Európai Unió legfontosabb értékeinek erősítése jellemezte Románia soros EU-s elnökségét – hangoztatta Viorica Dăncilă kormányfő kedden Strasbourgan, az Európai Parlament délutáni plenáris ülésén, amelyen az idei első félévben Románia által betöltött EU-elnökség kiértékelése is napirenden szerepelt. A PLUS egyik képviselője bírálta a kormányt az EU-elnökség eredményeiért, az európai zöldek pedig a GRECO-jelentést kérték számon.

A miniszeterelnök kifejtette, hogy „minden tevékenységünk a kohézió mint európai érték köré épült, és az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Románia bebizonyította, hogy képes hozzájárulni az unió hozzáadott értékéhez, amit az erről az időszakról készített mérleg is tükröz: összesen 90 lezárt ügy, 2500 megszervezett esemény és tanácskozás”.

Dăncilă kiemelte, hogy kézzelfogható eredményeket akartak elérni, amelyekkel „a polgárok könnyen és egyértelműen tudnak azonosulni”.

„Például, hogy amikor egy európai polgár tisztességesebb és átláthatóbb hozzáférést kap a munkaerőpiachoz, lehetővé téve számára a szakmai tevékenység és a magánélet jobb egyensúlyát, tudni fogja, hogy ezeket a döntéseket a román elnökség alatt hozták meg” – nyilatkozta.

Szerinte Románia jelentős eredményeket ért el az elnökség mind a négy, prioritásnak tekintett pillérének tekintetében: a konvergencia Európája, a biztonság Európája, Európa mint globális szereplő és a közös értékek Európája terén.

„A konvergencia Európája pillér keretében jelentős erőfeszítéseket tettünk a 2021–2027-es költségvetési keret kidolgozása és a belső piac szabályozása érdekében. Hozzájárultunk az egységes digitális piac meghatározásához, valamint az Unió szociális dimenziójának megerősítéséhez. A biztonság Európája esetében az uniós biztonság növelésének érdekében dolgoztunk, megerősítettük a határok védelmét és a partiőrséget is. A harmadik, a külügyeket lefedő pillér keretében jelentős energiát fektettünk arra, hogy egy hatékony és aktív unió alakuljon ki, n negyedik pillér terén pedig az álhírek problémájára kerestünk megoldást” – hangoztatta.

Találkozott az Európai Parlament új elnökével

Viorica Dăncilă találkozott Strasbourgban David-Maria Sassolival, az Európai Parlament új elnökével is. A miniszterelnök gratulált Sassolinak a kinevezéséhez, és köszönetet mondott az EP-nek a román EU-s elnökséggel való együttműködésért. Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy az új parlamenti ciklusban folytatódik az intézményközi együttműködés a bukaresti hatóságok és az EP között, és ez hozzájárul az európai projekt megszilárdításához.

Ami az európai parlamenti választások eredményét illeti, a kormányfő kifejtette: „A megnövekedett részvételi arány és az a tény, hogy az Európa-párti erőknek sikerült megnyerniük a polgárok többségének támogatását, pozitív jelek, amelyeket hasznosítani kell az elkövetkező években annak érdekében, hogy az európai intézmények közelebb kerüljenek polgárokhoz, és olyan eredményeket érjenek el, amelyek közvetlen hatást gyakorolnak életminőségükre”.

„A siker a kormányé”

A román elnökséget a kormány vezette, a mandátumot nem a tisztviselők és a diplomaták vitték sikerre – jelentette ki Dăncilă a plenáris ülésen, válaszul Dragoş Tudorache európai parlamenti képviselő bírálataira.

A Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) képviselője azt mondta, hogy Románia első EU-elnöksége nagyon „ellentmondásos” volt.

„Technikailag a román tisztviselők és diplomaták sikerrel zártak le kilencven jogalkotási és nem jogalkotási ügyet. Ezért szeretnék gratulálni a színfalak mögötti szakembereknek, akik igen ritkán kaptak egy köszönetnyilvánítást féléves munkájukért. Nem mondható el ugyanez az elnökség politikai vezetését illetően. Sajnálatos módon a jelenlegi bukaresti kormány jobban el volt foglalva vezetői bűnügyi problémáival, mint egy ambiciózus elnökség biztosításával. A politikai ambíció hiányát a kormányzó pártok Európa-ellenes és populista retorikája tetézte. Szerencsére ezt a retorikát a május 26-i szavazáson drasztikusan büntették a román állampolgárok” – mondta Tudorache.

Véleménye szerint Romániának nem sikerült előrelépést elérnie számos érzékeny területen. Példának a sokéves pénzügyi keret kidolgozását, a mezőgazdasági politikát és az európai főügyész kinevezésének problémáját hozta fel.

„A román elnökséget a kormány vezette, a mandátumot nem a tisztviselők és a diplomaták vitték sikerre. Minden ülést az illetékes miniszter vezetett, nagyon jó együttműködés volt, amelyért gratuláltam szakértőinknek, mindazoknak, akik valóban Romániáért, és nem Románia ellen dolgoztak” – válaszolt a miniszterelnök, aki csalódottságának adott hangot amiatt, hogy egyesek az Európai Parlamentben akarják megoldani otthoni problémáikat, ami nem vet jó fényt Romániára.

A kormányfő nehezményezte, hogy mindenki gratulált Romániának, csak Dragoş Tudorache fogalmazott meg bírálatokat, aki „vélhetően nincs tisztában a román elnökség által elért eredményekkel”.

A GRECO-jelentésről

A bírák és ügyészek jussnak konszenzusra az Európa Tanács korrupcióellenes testületének (GRECO) jelentésében foglaltakkal kapcsolatban, ha valóban független igazságszolgáltatást akarunk – tért ki rá Viorica Dăncilă.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy „a GRECO-jelentés minden pontját elemezzük, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül Belgiumot, amelynek esetében a GRECO tizenöt ajánlást fogalmazott meg és mindössze egyet ültettek életbe”.

A kormányfő ezzel Philippe Lambert, az Európai Parlament zöldpárti frakciója vezetőjének bírálataira válaszolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?