Játszmát nyert Orbán Viktor Redinggel szemben

Játszmát nyert Orbán Viktor magyar kormányfő kedd este Strasbourgban Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi biztos ellen, amikor az Európai Néppárt (EPP) frakcióülésén sikerült maga mellé állítania a politikai döntéseiben kétkedő európai parlamenti képviselőket.

Az Orbán–Reding-csata második felvonása várhatóan szerdán folyik le – a Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök temetésére Londonba utazó Orbán hiányában – az Európai Parlament plénumában, ahol Reding asszony ismerteti azokat a kifogásokat, amelyeket az EB megfogalmazott Magyarországgal szemben.

A két fél közötti adok-kapokba „közvetítő szerep” jutott a maszol.ro-nak, amely egy, Viviane Reding közvetlen környezetébe tartozó forrástól származó információk alapján arról cikkezett, hogy az EPP-ben növekvőben van az Orbán-kormány politikáját elítélők száma és következésképpen – informális beszélgetések alkalmával - az is felmerült Néppárt dubrovniki EP-büróján, hogy a Fideszt „ki kellene tessékelni” a legnagyobb összeurópai pártszövetségből.

Orbán: jó volt magyarnak lenni

Ilyen előjelekkel utazott Strasbourgba Orbán Viktor, aki az EPP-frakció ülése után a magyar sajtónak elmondta: "ma jó volt magyarnak lenni ebben a közegben".

„A néppártban a mi barátaink ülnek, azok a parlamenti képviselők, akik a mi politikai családunkhoz tartoznak. A beszélgetés célja az volt, hogy egyeztessük az óráinkat" - mondta a miniszterelnök, az Európai Néppárt kötelékébe tartozó Fidesz elnöke, barátinak nevezve a tanácskozást, amelyen körülbelül húsz, alapvetően jogi természetű kérdést kapott és válaszolt meg, adott háttér-információkat.

A magyar kormányfő elmondta, a tanácskozáson konkrét kérdések merültek fel, mert „nagyon sok a nehezen érthető és a nemzetközi sajtóban gyakran félreértelmezett körülmény". Erre példaként szamárságnak nevezte az olyan felvetéseket, amelyek szerint a magyar Alkotmánybíróság nem vizsgálhatna kétharmados törvényeket, hogy a hajléktalanokat bárki kriminalizálná akarná, illetve hogy fenyegetve lenne a magyar igazságszolgáltatás függetlensége. Kijelentette: minden, ami a magyar alaptörvényben szerepel, valamely más ország gyakorlatában már ismert.

Támadta Barrosót és Redinget

A hvg.hu információi szerint a magyar kormányfő részben José Manuel Barrosóra fogta a sokat vitatott magyar jogszabályokat, részben pedig igyekezett aláásni Viviane Reding pozícióit. Utóbbi azért is fontos, mert a brüsszeli híresztelések szerint a luxemburgi biztos épp azért kritizálja Orbánt, mert jövőre az Európai Bizottság elnöke szeretne lenni.

"Vastaps Orbán Viktornak az Európai Néppárt frakcióülésének a végén. Szegény Kovács László, megint rosszul értékelt" - írta a Twitter mikroblogon Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kedden késő este, miután Strasbourgban végetért az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának ülése. Deutsch arra célzott, hogy Kovács László szocialista képviselő, korábbi európai biztos vasárnap arról beszélt Budapesten, hogy már a jobboldali európai politikusok is bírálják a magyar kormányfőt.

Bár a taps egyértelműen szimpátiát jelez, az ülés egyik néppárti résztvevője szerint a magyar miniszterelnöknek nem volt könnyű dolga: miután közel 15 percig beszélt a magyarországi helyzetről, több mint 20 kérdést kapott, főleg lengyel és német képviselőktől. Ezek között forrásunk szerint számos „kényes ügy is volt”, de a névtelenséget kérő politikus szerint Orbán „okosan érvelt”, a képviselőket - legalábbis a forrás körül ülőket biztosan - meggyőzte, és a végén valóban megtapsolták.

Vitapartner nélkül

Mivel Orbán Viktor szerdán nem vesz részt – a múlt héten elhunyt Margaret Thatcher temetésére utazik – az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó vitáján, a magyar miniszterelnököt európai képviselők csak az Európai Néppárt (EPP) keddi zárt frakcióülésén kérdezhették.

A szerdai eseményen az Európai Bizottságot (EB) Viviane Reding alelnök képviseli majd, ő beszél a testület nevében. A BruxInfóhoz jutott információk szerint az EB-alelnök „részletesen, átfogóan és keményen” fogja kifejteni a testület álláspontját. Miután Orbán nem lesz jelen, Győri Enikő pedig csak megfigyelőként, egyelőre úgy tűnik, a magyar kormánnyal az utóbbi hetekben rendkívül kritikus Redinggel szemben csak a fideszes képviselők, illetve esetleg az Európai Néppárt politikusai védhetik meg a budapesti kabinetet.

Barroso a hibás

A hvg.hu úgy tudja, a kedd esti frakcióülésen a magyar kormányfőnek nekiszegezték azt a kérdést is, hogy látja, a köztük folyó vitában kinek van igaza: Vivian Reding biztosnak vagy neki. Erre Orbán kitérő választ adott arra hivatkozva, hogy Reding nincs jelen, így illetlenség lenne a biztos érveit boncolgatni. A forrás szerint ugyanakkor a miniszterelnök felemlegette, hogy a francia elnökválasztásokat követően a néppárti Reding nem volt szolidáris a vesztes Nicolas Sarkozyvel, akivel a romániai romák Franciaországból való hazatelepítése miatt tiltakozva többször is szembekerült.

A képviselők kedd este elismételték José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnökének érvét is, amit a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban hozott fel: minek kell ilyen gyakran módosítani? Orbán erre úgy válaszolt, hogy felemlegette, más törvények esetében pont az EB kérései miatt kellett utólag át- meg átírni a szöveget, így nem érti a mostani kifogást. Orbán hangsúlyozta, ő nem értett egyet ezekkel a módosításokkal, de mivel Barroso kérte, a magyar parlament megszavazta.

Orbánnak szegezték azt a kérdést is, hogy igaz-e a maszol.ro által megszellőztetett információ, hogy a Fidesz esetleg átlépne másik európai pártszövetségbe. Úgy tudjuk, erre a miniszterelnök kérdéssel válaszol: az EPP jelenleg a legjobb hely, miért hagyná ott?

EPP támogatja is, meg nem is a Fideszt

Orbán távollétében is éles vitát vetít előre a szerdai ülésre, hogy európai bizottság alelnöke valóságos háborút vív Orbánékkal. A hvg.hu értesülései szerint Frank Engels EP-képviselő szólal fel a Néppárt részéről. A korábbi, nagy port felkavart viták idején ennél erősebb támogatója volt Orbánéknak: akkor az EPP parlamenti csoportjának vezetője, Daul szólalt fel a magyar kormány védelmében (Engels ráadásul Redinghez hasonlóan luxemburgi). Egy neve elhallgatását kérő néppárti forrás azt mondta, míg korábban az EPP-ben sokan voltak, akik a bírálók és a támogatók között közvetítetni igyekeztek, ma inkább az a jellemző, hogy Orbánék megosztották a frakciót: a képviselők vagy feltétlen támogató a kormánynak, vagy pedig egyértelműen meg vannak győződve arról, hogy Magyarországon igenis veszélyben a jogállam.

Adok-kapok

A vita hónapok óta tart. Március közepén az Európai Bizottság alelnöke, Reding egy berlini rendezvényen azt mondta, az a benyomása, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, ezért az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni a legutóbbi alkotmánymódosítást, és még az sem zárható ki, hogy uniós forrásokat tartanak vissza, megvonják Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban. Erre reagált árpilis 11-én az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice-ban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, melyben megkérdőjelezte Reding elfogulatlanságát, és azt állította, a biztos a magyar ellenzék vádjait visszhangozza

Bár az EB elnöke, José Manuel Barroso maga is kétszer fordult levélben Orbánhoz kifejezve a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos aggályait – a bizottság szóvivője pedig kijelentette, hogy az elnök és alelnök hasonlóan ítélik meg a magyar helyzetet -, európai parlamenti források szerint Reding a Barroso utáni időszakra készül, és a szocialistáknak „udvarol”. A hvg.hu forrásai szerint az alelnök azzal számol, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokon a szocialisták jobban szerepelnek, és az Orbán-kormány megregulázásával az ő támogatásukat szeretné megszerezni, hogy EB-elnök lehessen.

A nagy európai játszma

Ugyanakkor lehet, hogy Reding „túlságosan előre szalad”. Egy magas rangú EPP-s politikus a hvg.hu-nak azt mondta, a német kancellár, Angela Merkel azt kérte, hogy a szeptemberi német választásokig egyelőre ne nevezzenek meg jelöltet az EB élére. Ugyanaz a forrás azt is kizártnak nevezte, hogy a 2014-es választásokon a saját visszaszorulásával számoló Néppárt nem fogja kizárni a Fideszt, főleg, hogy az EPP-ben az a közvélekedés, hogy Orbánék a magyarországi EP-választásokon és az országgyűlési voksoláson is győzni fognak, így sok múlik majd azon, hány képviselő érkezik majd a Néppárt frakciójába jövőre.

Bár szerdán Reding újabb lehetőséget kap, hogy kifejthesse érveit a magyar kormánnyal, és az alkotmánymódosítással kapcsolatban, néppárti források szerint a teljes pártszövetséget egyelőre nem tudhatja maga mögött. Információk szerint csak azért nem indult meg – az alelnök törekvései ellenére – két kötelességszegési eljárás kedden, mert Barrosóék attól tartanak, még jobban ártanának az unió ügyének Magyarországon, ha újfent nekimennének Orbánéknak. A források szerint ezzel magyarázható, hogy a biztosok tanácsa keddi ülésén úgy döntött, megvárják a hétfőn beígért újabb törvénymódosításokat és azok Országgyűlési elfogadása után döntenek az eljárások esetleges megindításáról.

A magyar kormány ugyanis szintén igyekezett elébe menni a szerdai vitának: Narvracsics és két államtitkára hétfőn beadott egy módosító csomagot a parlamentnek, melyben két részletkérdésben engedményt tennének Európai Bizottságnak. Ha a parlament is elfogadja az erről szóló javaslatot, nem lehet majd áthelyezni más bíróságra olyan pereket, amelyekben közvetlenül hivatkoznak uniós jogszabályra, illetve az európai parlamenti választások előtti kampányban a kereskedelmi tévékben is sugározhatnak politikai hirdetéseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?