EPP

„Az EPP-frakció fele nem kér a Fideszből”

Nem csupán a Revelin erődben csütörtök este elköltött vacsoránál, de aznap délután négyszemközt is tárgyalt a Fidesz helyzetéről Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának elnöke és Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa – erősítette meg a hét végén neve elhallgatását kérő brüsszeli forrásunk azt követően, hogy az EPP szóvivője tagadta azt a lapunk által megszellőztetett információt, miszerint a frakcióvezetőség dubrovniki kihelyezett ülésén informálisan Orbán Viktorék kizárása is felmerült.

A Reding közvetlen munkatársai közé tartozó informátorunk elmondta, a Fidesz néppárti jövőjét kétségbe vonó beszélgetést Joseph Daul kezdeményezte, akit a lengyel néppártiaktól kapott hírek aggasztanak. Eszerint a Fidesz tapogatózó tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok és Reformerek (ERC) frakciójával: Orbán épp a napokban találkozott Jarosław Kaczyńskival, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) elnökével. A korábban ugyancsak EPP-tagpárt PiS antikommunista, keresztényszocialista és nacionalista ideológiájával a lengyel politikai spektrum radikális jobboldali részét foglalja el. 

„Remélem, hogy Orbán Viktor úr visszatér a sátorba, visszatér a kereszténydemokrata értékekhez. Ha nem teszi meg, akkor sem dől össze a világ, de ez esetben jobb lenne, ha világosan színt vallana, kiléptetné a Fideszt az EPP-ből, semmint a párton belül ilyen jellegű megosztottságot szítson” – fogalmazott a maszol.ro brüsszeli forrása. Hozzátette: a Néppártban sokan nem értik, miért akar más frakciókkal flörtölni a Fidesz, ha az EPP-ben akar maradni.

„A David Cameron vezette Brit Konzervatív Párt, a Kaczynski-féle PiS már bejárta az EPP-ből kivezető utat, nem lepne meg, ha Orbán Viktor is errefelé vezérelné a Fideszt. Persze érzékenyen érintene a 14 magyar EP-képviselő elvesztése, de legalább tiszta lenne a helyzet” – magyarázta forrásunk.

A Reding környezetébe tartozó eurokrata többször is nyomatékosította: semmi sincs eldöntve, a Fidesz továbbra is teljes jogú megbecsült tagja az EPP-nek, de az alakulaton belül egyre nő azoknak a száma, akiket aggasztanak a magyarországi fejlemények. „Azt mondanám, hogy az európai parlamenti EPP-frakción belül 50-50 százalékra tehető a Fidesz politikáját ellenzők és támogatók aránya, viszont a teljes EPP-n belül ez az arány 70-30 százalékra romlik a Fidesz szempontjából” – tette hozzá.

Kérdésünkre, milyen irányba mozog a Fidesz megítélése, elmondta, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy a legnagyobb magyar párt betartja az EPP alapértékeit. „A végső szó Mindenképpen Wilfried Martens EPP-elnöké lesz, aki a párt politikai ideológiájának a védnöke” – tette hozzá a bizottsági eurokrata.

Növekvő bizottsági aggodalmak

Reding munkatársa szerint az igazságügyi biztos és José Manuel Barroso EB-elnök egy hullámhosszon van a Fidesz és Magyarország kérdésében, a magyar alkotmány negyedik módosítása mindkettejük számára elfogadhatatlan. Mi több, elmondta, ebben a kérdésben élvezik Angela Merkel német kancellár támogatását is, aki az utóbbi hónapokban kiábrándult Orbán Viktor magyar miniszterelnökből. „Merkel, Barroso, Reding ugyanazokat a kereszténydemokrata értékeket képviselik, reméljük, hogy a Fidesz elvégzi a szükséges korrekciókat és sorainkban marad” – mondta el a maszol.ro-nak forrásunk.

Végül reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor és pártja jobb belátásra tér, és ezen a héten olyan állásponttal jelenik meg Brüsszelben a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban, ami megnyugtatja a kedélyeket. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság kedden, az Európai Parlament szerdán, az Európai Néppárt pedig csütörtökön is napirendre veszi a magyarországi helyzetet. „Nagyon aggasztanak a fejlemények, a Bizottság jelenleg a ciprusi és a magyarországi helyzetet kezeli kiemelt figyelemmel” – zárta telefonos tájékoztatóját Viviane Reding munkatársa.

Brüsszeli forrásunk továbbra sem kívánt nevét vállalva nyilatkozni a maszol.ro-nak. Arra a kérdésünkre, ki lehetne az a politikus, aki megerősíthetné a Fidesz kétséges néppárti jövőjéről szóló információkat, Elmar Brokot, az EP egyik legtekintélyesebb politikusát nevezte meg. A német néppárti képviselőt lapunknak eddig nem sikerült elérnie.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?