FRISSÍTVE – Közel félezer rakétát lőttek Izraelre Gázából, többen megsérültek

FRISSÍTVE: Szombat reggel óta négyszázötven rakétát lőttek Gázából Izrael felé, éjszaka is folytatódtak a támadások. Benjámin Netanjahu erőteljes izraeli támadásokat rendelt el válaszul a gázai fegyveresek ellen.

Az izraeli katonai rádió vasárnapi jelentése szerint az izraeli miniszterelnök a szokásos heti kormányülés kezdetén bejelentette, hogy „masszív támadásokat” rendelt el, s hogy a Hamász vezetői „súlyos árat” fognak fizetni a szombat reggel óta folytatott rakétatámadásokért.

Netanjahu azt is közölte, hogy a Hamász nemcsak a saját harcosainak a tetteiért felelős, hanem az általa vezetett Gázai övezetben működő radikális iszlamista Iszlám Dzsihád terrorszervezet cselekedeteiért is.

Ezután a kormányfő részvétét fejezte ki az egyik rakéta halálos áldozata családjának, és jobbulást kívánt a rakétatámadások több tucat, jelenleg is az ország déli részének kórházaiban ápolt izraeli sebesültjének.

Egy rakéta Askelón ipari negyedében egy üzembe csapódott be, ahol egy 22 éves és egy 40 éves férfi súlyosan megsebesült. Egy másik lövedék egy autót talált el az övezet szomszédságában az egyik úton, vezetője életét vesztette.

Vasárnap is megszólalt a légvédelmi riasztás az övezet közvetlen környéke mellett a távolabbi Beér-Seván, Javnében, Asdódban és Rechóvotban, sőt a gázai rakéták tizennyolc éve tartó történetében először már a Holt-tenger közelében lévő Aradon is.

Egy rakéta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet értesülése szerint az askelóni Barziláj kórház onkológiai osztályánál csapódott be, és komoly anyagi károkat okozott.

A Háárec című újság honlapja szerint a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász terrorszervezet jelenleg mintegy öt-hatezer rakétával rendelkezik, harmincezer harcost tud bevetni, és rendkívüli helyzetben további hétezret tud mozgósítani. Mellettük az Iszlám Dzsihád iszlamista terrorszervezet közel nyolcezer rakétás arzenált gyűjtött össze, hatezer harcosa és kilencezer aktivistája van. Továbbra is vannak alagútjaik, noha azok jelentős részét az izraeli hadsereg felszámolta. Emellett beszereztek drónokat is, és képesek helyben is előállítani számos rakétatípust.

A szombat reggel óta Dél-Izraelben folyó rakétatámadások ellenére egyelőre zavartalanul folytatódnak Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztivál előkészületei és próbái. A versenyzők egy része már megérkezett, és mindeddig senki sem mondta le részvételét, noha bekövetkezett a szervezők legnagyobb aggodalma, a gázai harcok kiújulása éppen néhány nappal a május közepén kezdődő nemzetközi fesztivál előtt.

Izraeli válaszcsapás: kilőtték az Iszlám Dusihád „pénztárosát"

Izrael ismét alkalmazni kezdte a célzott kivégzéseket, s egy légicsapással vasárnap megölte autójában az iráni pénzek Gázába juttatásának felelősét – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A 34 éves Hamed Chadrire egy levegőből érkező rakéta csapott le, amikor autójával Gáza városban közlekedett. Ő volt az irániak embere az övezetben, aki nagy összegekben iráni készpénzt juttatott a terrorszervezetekhez. A ynet szerint ezzel az izraeli hadsereg visszatért a terrorért felelős személyek elleni kivégző akciók gyakorlatához.

Az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista csoport szóvivője a célzott kivégzés után bejelentette, hogy Izrael minden városát lőni fogja. „Készen állunk egy nyílt hadműveletre Izraellel szemben, és nem lesz benne sehol sem biztonságos hely. Ha Izrael továbbra is házakat bombáz, akkor Izrael minden városát és térségét támadni fogjuk” – fenyegetőzött az Iszlám Dzsihád vasárnap az izraeli légierő ellencsapásai után.

A hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint a katonák a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen hajtották végre Chadri kivégzését, aki olyan pénzváltó vállalkozás tulajdonosa volt, amelyet Izrael 2018 júniusában terrorszervezetnek nyilvánított.

Hamed Chadri cégén keresztül jelentős összegeket adott át készpénzben az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezetnek, a Hamász katonai szárnyának, az Iszlám Dzsihádnak, illetve több más gázai terrorcsoportnak.

Három izareli halott

Közben háromra emelkedett a gázai rakétatámadások izraeli halálos áldozatainak száma. Kórházba szállítása után meghalt az askelóni üzem egyik életveszélyesen megsebesült alkalmazottja, ahol egy rakéta csapódott az épületbe.

Szintén belehalt sérüléseibe az a hatvanéves férfi, aki autóját a Gázai övezet melletti úton vezette, amikor eltalálta egy rakéta. A katonai rádió bejelentette, hogy a történtek után lezártak több, Gázához közeli utat.

A harmadik halálos áldozat Askelonban házának ajtajánál vesztette életét szombat éjjel egy gázai lövedék miatt. Gáza mellett mintegy fél perc áll a civil lakosság rendelkezésére a fedezékbe jutáshoz, amikor megszólalnak a légvédelmi figyelmeztetések, de a közvetlenül a határ mellett lévő szomszédos településeken a rakéták még ennél is gyorsabban célba érnek.

Harcok az ünnepek előtt

Mind a gázai iszlamisták, mind Izrael állami és katonai vezetése a harcok folytatásával és erősítésével fenyeget, noha mindkét fél számára kényelmetlen, hogy éppen ebben az időszakban lángolnak fel az erőszakos cselekmények. A muzulmánok számára vasárnap kezdődik a ramadán, a böjti hónap, és egyrészt nehezebb a hadviselés, ha sem enni, sem inni nem tudnak, másrészt a harcok közepette nem tudják esténként családi, baráti körben elfogyasztani az ünnepi ételt.

Izraelt is kényes időpontban érték az újabb támadások, ugyanis jövő szerdán kezdődik a legfontosabb nemzeti ünnep, az emlékezés napja, majd csütörtökön a függetlenségi nap, amelyen hagyományosan rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek országszerte.

Kapcsolódók

Kimaradt?