Merénylet Ciszjordániában: halálos áldozatok is vannak

Egy palesztin merénylő agyonlőtt két izraelit, két másikat pedig súlyosan megsebesített Ciszjordániában - jelentette csütörtökön a katonai rádió.

Mindkét halálos áldozat katona volt, s az egyik sebesült is a hadseregben szolgál. A merénylet másik sebesültje egy húsz éves civil nő a helyi média legújabb értesülései szerint.A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász mozgalom üdvözölte a megalakításának évfordulóját egy nappal megelőző támadó akciót, de nem jelentette be, hogy a tagjai követték el azt.

„A hősies Sziluad-akció válasz a cionista megszállók bűneire és viselkedésére Ciszjordániában” - hangoztatta Abdelaltif al-Kanú, a szervezet katonai szárnyának szóvivője Twitteren közzétett üzenetében.

„Ciszjordánia fiataljai és férfiai lázadni fognak a megszállás ellen és folytatják az összecsapásokat. Az ellenség ne is álmodjon biztonságról, nyugalomról és stabilitásról a bátor Ciszjordániában”- tette hozzá.

A merénylet Ciszjordánia középső részén történt, az Ofra telepesfalu melletti Givat Aszaf nevű illegális izraeli telephez vezető kereszteződésben. Az autón érkező támadó kiszállt járművéből, lövéseket adott le az ottani buszmegállóban várakozókra, majd visszaült és elhajtott.

A katonai rádiónak egy mentős elmondta, hogy az utóbbi napokban megnőtt a ciszjordániai terrorcselekmények száma.

A merénylő kézre kerítése érdekében a hadsereg utakat zárt le a környéken, s a katonai rádió beszámolója szerint körülzárták a közeli palesztin nagyvárost, Rámalláhot. A Palesztin Nemzeti Hatóság nem hivatalos fővárosába jelenleg csak biztonsági ellenőrzés után hajthatnak be a járművek, és az onnan távozókat is ellenőrzik.

Kapcsolódók

Kimaradt?