Tavalyi záróakkordként feltett körkérdésre válaszolva írtam e rovatban, hogy érzésem szerint zsákutcás, dadogós év lesz ez a mostani; az eddigi történések és fejlemények egyrészt visszaigazoltak-forma, másfelől arra ösztönöznek (sőt provokálnak), hogy bővebben kifejtsem, mit is értek T kategóriájú esztendőn:

1. Té, mint Trianon. A „kihívás” annál inkább meredek, mert idén lesz százados a trauma. Ha naptárilag zummolunk rá, nem elhanyagolható adalék, hogy a gyászos dátum a helyhatósági választási kampány környékére esik, s ezzel kiválóan rászolgál majd a hangulatkeltésre az erre mindig kapható román politikai (és nemzetbiztonsági) körökben. A témával kapcsolatos budapesti hivatalos diskurzus hangneme ilyen értelemben (is) lényeges eleme a feladványnak, melyet, félszájjal, vagy teljes tüdőből kipréselt levegővel artikulálva, be kell ismernünk: nem sikerült meg-, illetve feloldani. Meglehet, ekkora távlatból már nem fáj… annyira. De kitartóan sajog.
2. Mint Térey. Újabban jelenségként tartják nyilván literatúrai klimatológusok: tájfunt neveztek el róla, mely végigseper babérbokros tájakon, poéták ligeteit tépázza, zavarodott ihletcsermelyek jelzik, amerre elsüvít. Úgy, hogy minderről a névadó tehet a legkevesebbet.
3. Mint Trump. A november harmadikai szuperkeddig gyakran vendégeskedik a hírfluxusokon, és ha lehet ilyet gondolni róla, még harsányabb és hajhászabb repertoárt ad elő, pedig majdnem ott tartottunk, hogy megszokjuk (eltűrjük) ezt a show-elemekkel dúsított hiperegót (bár a Tahóságot, így nagy iniciáléval, aligha: ahogyan mellőzte Nancy Pelossi kézfogását, az nemcsak a politikai ellenfél, a nő tiszteletének masszív hiánya, de államfőként a saját parlamented képviselőházát mint intézményt minősíted azzal, hogy elnökével a minimális protokollt sutba vágva „kommunikálsz”).
4.  Thunberg. Amint kifújta magát a tavalyi tour de force után, biztosan újrakezdi, vagy más regiszterben folytatja. Ritkán van úgy az utóbbi időben, hogy mozgalom hassa át a világot, divatjamúltnak tűnt bármiféle plenáris (és planetáris) civil gyökerű megnyilatkozás; Greta szinte az archaizmusok csarnokának küszöbéről rántotta vissza a gondolatot. Felelősség- és bűntudat, nemzedéki-rendszerkritikus attitűd: koktél, ami nem robban ugyan, de egyfajta pezsgést és reményt azért becsempész az elalgásodott köztudatba. Meg némi pragmatikus derűlátást: már inkább az számít eredménynek, ha a trendfordítás helyett lassul a környezetünk roncsolása, hátha ezzel több idő marad a változásokra való felkészülésre.
5. Tétovázás. Kijut belőle bőven, a politikában mindenképp: temérdek helyezkedés a miheztartásvégett-szerű toporgásból sarjadó apró taktikázások, piti testcselek (mindent a közvélemény-kutatásoknak – meg a kampánylogikának – alárendelve). Nem lesz azért annyira feltűnő, hiszen a pártpropagandisták újabb szett sminket kaptak, hogy az „aggodalommal és érdeklődéssel figyeljük a fejleményeket”-szerű üzenetek dizájnoltabbak legyenek; hitessék el az aktív, bevállalós közszereplők, felelősségteljes szerepének ultrafontosságát.
6. Tékozlás – az előbbi(ek)nek is következménye, az elherdált-elvesztegethető 2020, pedig ez az évjárat egyedi, vissza nem térő alkalom, ahogyan hirdetik magukat az ingatlanpiacon kunyhók és paloták. Szökőév lévén tényleg kivételes lehetőség: egy napnyi februárvégi bónusszal. Csak itt, csak most, de vajon nekünk-e?