FRISSÍTVE - Háromszéki tanfelügyelő az iskolabezárásról: tájékoztatást várunk a minisztériumtól

FRISSÍTÉS: Csak azokban az óvodákban és iskolákban függesztik fel pénteken, hétfőn és kedden az oktatást, amelyekben szavazóhelyiségeket rendeznek be a vasárnapi helyhatósági választásokra – értesült szerdán az edupedu.roFRISSÍTVE: Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelőtől megtudtuk: egyelőre várják az értesítést a minisztériumtól arról, hogy mi történik az óvodákkal, iskolákkal pénteken, hétfőn és kedden. Ha országos szintű döntést hoznak, ehhez kell alkalmazkodniuk, ha viszont rábízzák a helyi hatóságokra a döntést, Kiss Imre nem látja értelmét azokat a tanintézményeket is bezárni, ahol nem alakítanak ki szavazókörzetet.

Korábban a tanügyminiszter azt jelentette be, hogy legalább három napra az összes tanintézményt bezárják. Az már biztos, hogy az intézkedés a fővárosra nem érvényes, mert a tanfelügyelőség az edupedu.ro-nak szerdán megerősítette: csak azokban a bukaresti óvodákban és iskolákban függesztik fel már csütörtöktől jövő keddig az oktatást, ahol szavazóhelyiségeket rendeznek be.

"A szülők a megszokott módon vihetik a választások előtt és után is azokba az óvodákba és iskolákba a gyerekeket, ahol nem alakítanak ki szavazókörzeteket" – nyilatkozta Roxana Cercel szóvivő. Az edupedu.ro azonban úgy tudja, hogy ez a szabály érvényes lesz az egész országban. A portál értesülését az oktatási minisztérium még nem erősítette meg.

FRISSÍTVE: Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelőtől megtudtuk: egyelőre várják az értesítést a minisztériumtól arról, hogy mi történik az iskolákkal pénteken, hétfőn és kedden. Ha országos szintű döntést hoznak, ehhez kell alkalmazkodniuk, ha viszont rábízzák a helyi hatóságokra a döntést, Kiss Imre nem látja értelmét azokat a tanintézményeket is bezárni, ahol nem alakítanak ki szavazókörzetet.

Kovászna megye főtanfelügyelője a Maszol érdeklődésére elmondta: szerdán arról tájékoztatták őket, hogy a tanügyminisztérium közölni fogja, mi történik az iskolákkal a helyhatósági választások tükrében. A mai nap folyamán erre sor kellene kerüljön, hogy az iskolák tudjanak rákészülni az online oktatásra. „Engem is kérdeznek az igazgatók, de én nem hozhatok döntést mindaddig, amíg nem bízzák ránk a döntést vagy nem hoznak más döntést a fejünk felett, amit nekünk alkalmazni kell” – mutatott rá Kiss Imre.

Hozzátette, arra várnak, hogy kiderüljön: országos szabályozást hoznak a tanintézmények tekintetében, vagy pedig rábízzák azt a helyi hatóságokra. Amennyiben ez utóbbi mellett dönt a szaktárca, a háromszéki főtanfelügyelő szerint csak azokat az iskolákat fogják a piros forgatókönyv, tehát online oktatás szerint működtetni pénteken, hétfőn és kedden, ahol szavazókörzetet alakítanak ki. 

Kapcsolódók

Kimaradt?