banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Mintegy kétezer diák kerülhet házi elkülönítésbe hétfőtől Háromszéken

Háromszéken hat tanintézményben függesztik fel hétfőtől az oktatást. Ezen belül Sepsiszentgyörgyön három iskola „vörösödött be” koronavírus-fertőzés miatt, azaz zárta be kapuit és tér át távoktatásra, tájékoztatott pénteken Kiss Imre.

A háromszéki főtanfelügyelő közlése szerint az egyik ilyen iskola – ahogyan arról már korábban beszámoltunk – a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, ahonnan már csütörtökön hazaküldték a diákokat és tanárokat. A másik a Puskás Tivadar Szakközépiskola, ahol pénteken függesztették fel az oktatást hat diák fertőzöttsége miatt. Harmadik a sepsiszentgyörgyi speciális iskola, ahol egy fertőzött diákot azonosítottak, így csak az érintett osztály diákjai nem járhatnak iskolába.

Kiss Imre tájékoztatása szerint emellett teljesen felfüggesztik az oktatást az oltszemi elhelyező központban és kisegítő iskolában, mivel az állami gondozásban lévő mintegy 40 gyermekből 18-at diagnosztizáltak koronavírussal. Emellett hétfőtől bezárják a dálnoki óvodát és iskolát, mert a magas fertőzöttség miatt az egész település vörös besorolást kapott.

Az érintett tanintézmények diákjai a következő 14 napban távoktatásban folytatják a tanulást, a pedagógusok az internetes oktatási platformokat használva otthonról tartják meg a tanórákat. A napokban megjelent tanügy-minisztériumi módszertan szerint a távoktatásban is jegyzik a jelenlétet és hiányzást is írnak, így az ezeken való részvétel kötelező az órarend alapján.

Kiss Imre magyarázata szerint a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság alárendeltségébe tartozó oltszemi elhelyező központban kéthetente hivatalból elvégzik a PCR-tesztet. Az éppen aktuális vizsgálat eredményeit pénteken reggel kapták meg és kiderült, hogy 18 gyerek fertőzött, bár egyiküknek sincsenek betegségre utaló tünetei.

Az oltszemi elhelyező központban lakó diákok közül egy jár a sepsiszentgyörgyi kisegítő iskolába, így az ő osztályát hazaküldték. Ugyancsak Oltszemről hat fertőzött diák a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola speciális szakiskolai osztályaiba jár, ez esetben az egész iskola vörös besorolást kapott.

Hétfőig közlik, ki kerül kötelező házi elkülönítésbe

A háromszéki főtanfelügyelő szerint a Mikes Kelemen Elméleti Líceumnak, a Puskás Tivadar Szakközépiskolának, az oltszemi és sepsiszentgyörgyi speciális iskoláknak, illetve a dálnoki óvodának és iskolának összesen több mint 2000 tanulója és mintegy 200 pedagógusa és kisegítő személyzete érintett.

Rámutatott: még érvényben van a megyei közegészségügyi igazgatóság tájékoztatása, miszerint ezeknek a tanintézetek minden diákjának és tanárjának kötelezően házi elkülönítésbe kell vonulnia. Mivel rengeteg személyt érint a karantén, a közegészségügyi igazgatóság pontosítást kért a szakminisztériumtól, hogy mi az eljárás ilyen esetben.

Kiss Imre szerint az illetékes háromszéki hatóságok elemzik a helyzetet, és várhatóan hétfőig döntést hoznak az ügyben, addig is mindenkinek otthon kell tartózkodnia. A főtanfelügyelő szerint az körvonaladózik, hogy konkrétan  beazonosítják a fertőzöttek direkt kapcsolatait, diákokat, tanárokat és kisegítő személyzetet, és majd csak azok kell karanténban maradjanak, aki pedig nem került direkt kapcsolatba a fertőzöttekkel, elhagyhatja otthonát. A közegészségügyi igazgatóság minden karanténozottat értesíteni fog.  

Sepsiszentgyörgyön jövő héttől áttérnek a hibrid oktatásra

Sepsiszentgyörgyön jövő héttől a sárga forgatókönyv szerint folytatódik a tanítás, ami azt jelenti, hogy csak az óvodások, elemi osztályos kisdiákok, illetve a végzős osztályok, vagyis a nyolcadikosok és tizenkettedikesek mennek be mind az iskolába. A többi évfolyamon hibrid oktatás lesz, vagyis az osztály fele bejár iskolába, a másik fele interneten követi a tanórát. Kivéve a vörös besorolású iskolákat, ahol kizárólag online tanítás lesz.

Kiss Imre elmondása szerint a megyeszékhely mellett jövő héttől Kovászna város, Sepsibükszád, Uzon, Zágon és Zabola került sárga besorolásba a növekvő fertőzésszám miatt. Az eddigi sárga besorolásból viszont zöldbe váltott Kézdivásárhely, Bodzaforduló, Kökös, Gidófalva, Maksa, Kézdipoján, Szitabodza és Torja. Ezeken a településeken múlt héthez képest csökkent a fertőzöttek száma, így a diákok jövő héten hagyományos oktatásban tanulnak tovább.

Minden héten újra rangsorolják a tanintézményeket

A főtanfelügyelő szerint Kovászna megyében minden csütörtökön az aznapi fertőzési mutatók alapján rangsorolják újra a településeket, illetve a hét folyamán bármikor, ha egy településen vagy éppen egy tanintézményben a fertőzöttek száma hirtelen megugrik.

Kiss Imre szerint hosszú távon egyre inkább arra kell számítani, hogy a sárga forgatókönyv érvényesül, vagyis vegyes rendszerű – hagyományos és online – oktatás fog zajlani, ezért nagyon fontosak a további beruházások: minden osztályteremben legyen webkamera, mikrofon, okostábla, amelyek által az éppen otthon lévő gyerekek is bekapcsolódhatnak a tanórákba.

A tanügy-minisztérium 100 millió lejt kapott a kormány tartalékalapjából, amiből minden megyébe leosztott kétmillió lejt, mondta a háromszéki főtanfelügyelő, aki szerint mihamarabb elkezdik a közbeszerzést, ám a bonyolult eljárás és a kevés lehetséges beszállító miatt várhatóan hónapokig is elhúzódhat, míg megkapják a megrendelt eszközöket.

(Címlapkép forrása: Puskás Tivadar Szakközépiskola - Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?