Érsekségi szóvivő: Ferenc pápa óhaja volt Csíksomlyó felkeresése

Ferenc pápa személyes óhaja volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösségét felkeressen Romániában – jelentette ki a g4media.ro-nak bukaresti római katolikus érsekség szóvivője.

Francisc Doboş a szentatya május 31-én kezdődő, háromnapos romániai látogatásának részleteiről nyilatkozott a portálnak. Az már ismert, hogy a katolikus egyházfő Iaşi-t, Balázsfalvát és Csíksomlyót is felkeresi. Az érsekségi szóvivő szerint a helyszíneket a pápa óhaja szerint választották ki.

„Ezzel magyarázható, hogy a pápa négy helyszínt keres fel. A fővárost, mert állami látogatása keretében hivatalosságokkal is találkozik, Balázsfalván ellátogat a görögkatolikusokhoz, míg Iaşi-ban a román ajkú katolikusokkal, Csíksomlyón pedig a magyar katolikusokkal találkozik” – jelentette ki Francisc Doboş. A szóvivő szerint nem kizárt Ferenc pápa szegényekkel, hajléktalanokkal is találkozni fog.

Nem hivatalos információk szerint a szentatya Bukarestbe érkezése után elsőként Klaus Johannis államfőt, majd Daniel pátriárkát keresi fel. A két egyházfő még aznap közösen imádkozik a Nemzet Megváltása katedrálisában. Az már biztos, hogy a szentatya június elsején látogat Csíksomlyóra. A részletes programját a későbbiekben ismerteti a Vatikán.

Ferenc pápa május 31. és június 2. közötti romániai látogatásának mottója Haladjunk együtt!”.  „Isten romániai népe együtt jár az úton a Szűzanya oltalma alatt” – közölte a szentszék.

Kapcsolódók

Kimaradt?