Puck Bábszínház: önállósulna a magyar tagozat, perrel fenyeget a román igazgató

Online petíciót indított egy önálló, állami finanszírozású Kolozsvári Magyar Bábszínház létrehozásáért a Puck Bábszínház magyar társulatának jelenlegi és korábbi bábszínművészeiből, tagozatvezetőiből, rendezőiből álló kezdeményező csoport. Két képviselőjük, Urmánczi Jenő bábszínész és Vadas László rendező keddi sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a román vezetőség részéről tapasztalható folyamatos diszkrimináció miatt nem tudnak színvonalas munkát végezni. A Puck Bábszínház igazgatója, Emanuiel-Simion Mureșan-Petran a Maszolnak tagadta, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítené a magyar tagozatot, és fegyelmi eljárást, illetve rágalmazási pert helyezett kilátásba a szószólóik ellen.

Ellehetetlenült a munka a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatában a román igazgató részéről érkező állandósult diszkrimináció miatt, ezért önálló intézményt alapítanának – jelentették be a Kolozsvári Magyar Bábszínház kezdeményező csoport nevében keddi sajtótájékoztatójukon a magyar társulat korábbi vezetői, Urmánczi Jenő és Vadas László.

Urmánczi Jenő bábszínész elöljáróban megjegyezte: megtorlásokra számítanak a Kolozs megyei önkormányzat által fenntartott, román és magyar tagozattal működő intézmény vezetője, Emanuiel-Simion Mureșan-Petran részéről, amiért a sajtó elé vitték a magyar társulat problémáit. Majd Vadas Lászlóval együtt példák sorát hozta fel az intézménynél 4-5 éve állandósult hátrányos megkülönböztetésre.    

Vadas László rendező szerint a Puck Bábszínházban a magyar tagozat a román tagozat és az adminisztráció után a harmadik helyre került a fontossági sorban. „Társulatunknál még az irodák is fontosabbak” – jegyezte meg. A magyar tagozatnak nincsen saját költségvetése, a tagozatvezetőnek nincsenek döntési jogkörei. Az intézmény jövedelmének az elosztásában, a teremhasználatban, a kiszállásokban, a fesztiválokon való részvételben a román tagozat élvez előnyt. Azokat a tagozatvezetőket, akik ezt szóvá tették, az intézmény igazgatója leváltotta.

Vadas László elmondta: míg a magyar tagozatnak 2020-ra 15 ezer lej jutott két előadás megalkotására, a román tagozat 65 ezer lejből készíthette el két előadását. Míg a román tagozat 2018-ban hét külföldi fesztiválon vehetett részt az intézmény finanszírozásával, a magyar tagozat csak egy fesztiválra mehetett el, arra is úgy, hogy a meghívó fél fizette az útiköltséget. „Az igazgató a kiszállásokról kizárólag az anyagi bevétel szempontjai szerint dönt. Bizonyos bevétel alatt nem enged el kiszállásra, így a szórványban élő magyar közösséget megfosztja az előadásainktól” – magyarázta.

A rendező tájékoztatása szerint a magyar tagozat az elmúlt időszakban pályázati forrásokból próbálta pótolni az intézményi finanszírozást, de az igazgató ezt is meghiúsította. Megtagadta ugyanis az intézmény és a magyar társulat segítésére létrehozott Apropó Egyesület együttműködési megállapodásának aláírását. A román tagozat számára ugyanakkor három háttéregyesület biztosít többletforrásokat.

Az Urmánczi Jenő által vezetett Apropó Egyesület a Bethlen Gábor Alaptól nyert 15 millió forintos támogatást a magyar társulat számára, de a pénzt – a megállapodás hiányában – egyelőre nem használhatják fel. A korábbi magyar állami támogatásból az egész intézmény, így a román tagozat számára is színpadi felszerelést vásároltak. „Az igazgató arra hivatkozott, hogy az intézmény nem köteles bármilyen egyesülettel szerződést aláírni” – részletezte a rendező.

Vadas azt is diszkriminációnak tekintette, hogy a két társulat által használt épületben csak a román előadások plakátjai fogadják a látogatókat, hogy az intézmény honlapján alig folyik magyar nyelvű kommunikáció. Azt is megjegyezte: az intézményben olyan belső szabályzatot hoztak, amely értelmében az állását kockáztatja a társulat tagja, aki a sajtóhoz, vagy az intézmény finanszírozójához, a megyei önkormányzathoz fordul panaszaival.

Az RMDSZ felvállalja. A sajtótájékoztatón jelen volt Csoma Botond képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, aki megerősítette, hogy a szervezet felvállalta az önálló kolozsvári magyar bábszínház létrehozásának ügyét. „Ez egy teljesen jogos törekvés. Meg kell győznünk a helyi román politikai szerepelőket, hogy az önálló magyar bábszínháznak helye van Kolozsváron, nem veszünk el semmit a románoktól egy különálló intézmény létrehozásával. Remélem, sikerülni fog jó értelemben vett politikai alkut kell kötni a megyei tanácsban. Sok minden függ attól is, hogy milyen lesz a megyei tanács összetétele a választások után, ezen múlnak a tárgyalási pozícióink” – nyilatkozta a politikus.

Urmánczi Jenő bábszínész, a magyar társulat korábbi vezetője megjegyezte: meglehet, hogy felbontják a munkaszerződését amiatt, hogy az újságírók elé áll. A Maszol kérdésére azt is elmondta: a román tagozat tagjaival jó kapcsolatban vannak, de nekik csak az intézményen kívül nyilvánul meg olykor a szolidaritásuk. „Emberileg támogatnak, de csak miután kilépnek a bábszínház kapuján” – jelentette ki. Hozzátette, a társulat úgy gondolja: csakis önálló, állami vagy önkormányzati finanszírozású intézménybe szerveződve tudják megszüntetni a diszkriminációt, és elképzelni a jövőjüket, másként Közép-Erdély egyetlen magyar bábszínházi tagozata nem tudja ellátni a hivatását.

Vadas László a Maszol kérdésére elmondta, a magyar társulat korábbi vezetőinek mindegyike jelezte már a problémáikat az intézményt fenntartó Kolozs megyei önkormányzatnak, de csak ígéreteket kaptak. „Tisztában vagyunk azzal, hogy hét magyar tanácsos nehezen tud kiharcolni bármit is a megyei tanácsban. De mivel a kezdeményezésünket az RMDSZ felvállalta, előrelépésben reménykedünk” – fogalmazott. Felvetésünkre hozzátette: a különálló magyar intézmény beindítása nem járna jelentős többletköltséggel, mert csak öt új poszt (könyvelő, közönségszervező, beszerző, titkárnő és sofőr) létrehozására lenne szükség.

Az igazgató perrel fenyegetőzik

Megkeresésünkre Emanuiel-Simion Mureșan-Petran igazgató határozattan tagadta Urmánczi Jenő és Vadas László vádjait. A Maszolnak elmondta, intézményvezetői mandátuma alatt soha nem részesítette hátrányos megkülönböztetésben a magyar tagozatot, és fegyelmi eljárást, illetve rágalmazási pert helyezett kilátásba a bábszínész és a rendező ellen.

Kérdésünkre elmondta, a magyar tagozat 2020-ra valóban 15 ezer lejt, a román pedig 65 ezer lejt kapott két-két előadás megalkotására, de a jelentős különbség hátterében nem diszkrimináció áll. Emlékeztetett arra, hogy a bábszínház igazgatótanácsa egy korábbi határozatában három kategóriába sorolta az előadásokat: kicsik, közepesek és nagyok.

„A pénzt nem etnikai alapon osztjuk szét a tagozatok között, hanem a rendezők igényei alapján. A magyar rendezők két kicsi előadásra, a román rendezők két nagy előadásra kértek pénzt. Ennyi történt. Ezt nagyon jól tudja Urmánczi Jenő, Vadas László és az élettársa, Csűrös Réka is. Mindannyian voltak már tagozatvezetők, és azokat a rendezőket hívták meg, akiket csak akartak. Hogy állíthatnak most ilyesmiket?” – fogalmazott Mureșan-Petran.

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem akarja aláírni a Puck Bábszínház és az Apropó Egyesület közötti megállapodást, az igazgató kijelentette: gyanúja szerint az egyesület tisztességtelenül járt el a Bethlen Gábor Alaptól nyert 15 millió forintos támogatás ügyében. Mureșan-Petran azt kifogásolja, hogy miközben a pályázat szerint az összeg haszonélvezője a Puck Bábszínház, az egyesület vonakodik felmutatni azt a támogatási szerződést, amely szerint a pénzt valóban az intézmény kapja meg. "A bábszínház nevében pályáztak, az én tudtom nélkül" – jegyezte meg.

FRISSÍTÉS: Hasonlót nyilatkozott a Transindexnek Varga Ibolya rendező, a magyar tagozat jelenlegi vezetője is. „Mutyiban pályáztak, olyan programokkal, amelyeket ők találtak ki, és amire embereket szerződtettek le anélkül, hogy ezt legalább bejelentették volna a bábszínházban. Nem tudom, hogy ezt milyen alapon tették?” – mondta Varga Ibolya. A tagozatvezető szerint a sajtótájékoztatót összehívó kezdeményező bizottság a magyar tagozat mintegy felét tudta maga mellé állítani, foglalta össze az MTI.

Az igazgató közölte, a keddi sajtótájékoztatón elhangzottak miatt rágalmazási pert készül indítani Urmánczi és Vadas ellen. Emlékeztetett arra, hogy a Puck Bábszínház igazgatótanácsában egyenlő arányban van képviselve a román és a magyar tagozat, az utóbbi képviselői azonban még soha nem tették szóvá a testületben azokat a problémákat, amelyeket a bábszínész és a rendező az újságíróknak elmondott.

„Csúfot űztek a román és a magyar társulat munkájából a keddi sajtótájékoztatójukon, egyetlen állításukat sem támasztották alá. Én értem, hogy az RMDSZ kampányban van, de kampányukat ne alapozzák valótlanságra” – jelentette ki Mureșan-Petran. Kérdésünkre, miszerint megalapozott-e Urmánczinak az a félelme, hogy a történtek után el fogják bocsátani, az igazgató kijelentette: erről nem ő dönt. „Fegyelmi vizsgálat indul ellene, és ha bebizonyosodik, hogy szabályokat szegett, akkor intézkedni fogok” – magyarázta.

Az igazgató kérdésünkre elmondta azt is: elviekben semmi kifogása az ellen, hogy önálló magyar bábszínház jöjjön létre Kolozsváron, de ez nem az ő döntése. „Engem azzal bíztak meg, hogy ezt az intézményt menedzseljem. Ha felsőbb fórumok úgy döntenek, hogy a magyar tagozat váljon szét a romántól, akkor részemről rendben van” – nyilatkozta az intézményvezető.

Kapcsolódók

Kimaradt?