Putyin állampolgárságot adományozott Depardieu-nek

Állampolgárságot adományozott Gérard Depardieu francia színésznek Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az erről szóló rövid közlemény csütörtökön a Kreml honlapján jelent meg.

Depardieu azt követően vette fontolóra állampolgársága megváltoztatását, hogy hazájában szerinte méltatlan bírálatok össztüzébe került, amikor egy belga településen vásárolt ingatlant a francia adószabályok megkerülésére. A francia elnök ugyanis a leggazdagabb réteg számára 75 százalékos adó kivetését helyezte kilátásba. Oroszországban 13 százalékos adót kell fizetni a jövedelem után.depardieu

A színész december közepén az őt ért - mások mellett Francois Hollande elnök szájából is elhangzott - kritikák miatt nyílt levélben jelentette ki, hogy kész visszaadni francia útlevelét és társadalombiztosítási kártyáját. Később azt is megszellőztette, hogy Putyintól akár orosz útlevelet is kaphat.

Putyin válaszul még az ünnepek előtt kijelentette, hogy barátjának tekinti Depardieu-t, és közölte: bár tudja, hogy a színész szereti hazáját, és reméli, hamarosan túljut élete ezen krízisén, ha akarja, kaphat orosz útlevelet és állampolgárságot.

A csütörtöki orosz közleményt egyelőre nem kommentálta sem Depardieu, sem képviselője, így azt sem lehet tudni, vajon elfogadta-e a felkínált orosz állampolgárságot.

A francia polgári törvénykönyv szerint ahhoz, hogy valaki feladja a francia állampolgárságot, szükséges, hogy egy más állam polgára legyen. A Kreml bejelentésével ez a feltétel most teljesült.

A világszerte népszerű filmsztár pályafutása során eddig több mint 150 filmben szerepelt. Az 1991-es Zöld kártya című produkcióban éppen egy olyan férfit alakított, aki rapid-házassággal szeretné megkapni az amerikai állampolgárságot. A színészt Oroszországban szintén jól ismerik, az egyik bank hirdetésében is szerepel.

 

Kimaradt?