FRISSÍTVE - A Fidesz továbbra is kiáll az erdélyi magyarok jelöltje, Kelemen Hunor mellett

FRISSÍTVE: Szégyenletesnek minősítette kedden közzétett Facebook-bejegyzésében Hollik István magyar kormányszóvivő, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András nem a magyar jelöltet, Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, hanem Dan Barnát támogatja a romániai elnökválasztáson. Posztját a Fidesz számos politikusa megosztotta.

Mint korábban írtuk, Fekete-Győr András vasárnap részt vett az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén.  Erről kedden az Azonnalinak azt nyilatkozta: közvetíteni szeretett volna az erdélyi magyarok és Dan Barna, a román pártszövetség államfőjelöltje értékrendje között. Azzal indokolta, hogy inkább Barnát támogatja, s nem Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét, hogy Barnának esélye is van megnyerni az elnökválasztást. A Momentum elnöke szerinte a román jelölt „komoly időt és energiát fordít rá, hogy Erdélyben is kampányoljon, és a magyarokat is meg tudja szólítani". 

Fekete-Győr ugyanakkor bírálta is az RMDSZ-t. „Fájó szívvel látom, hallom azt erdélyi magyaroktól, főleg a fiataloktól, hogy az RMDSZ eladta a lelkét az Orbán-kormánynak, befeküdt nekik. A román belpolitikában sajnos rossz kompromisszumokat hoztak a kormányzás érdekében, amelyek magának a pártnak az értékrendjét is megrengették” – jelentette ki.

Erre reagálva, kedden szintén az Azonnalinak nyilatkozott Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és szóvivője, mondván, hogy „minden párt maga dönti el, hogy kit támogat; olyan erőt, amelyik a magyar közösséget képviseli, vagy olyat, amelyik csak a magyarok szavazatát akarja, a problémáik nélkül."

Hegedüs arra is felhívta a figyelmet, hogy Dan Barna stábja „gondosan eltitkolta" Fekete-Győr látogatását és felszólalását a román közösség elől, és egyetlen román nyelvű hír sem tájékoztatott az eseményről. Fekete-Győr a felszólalásában kiemelte a kisebbségi jogérvényesítés fontosságát, mondván, bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségi kérdéseket.

Hegedüs viszont ezt jó példának látja arra, hogyan hallgatja el Barna stábja a kisebbségek problémáját. „Azt se feledjük, hogy maga Dan Barna nyilatkozta nemrégiben, hogy magyar kérdés nincs, mindenkinek túl kell lépni az etnikai problémákon” – emlékeztetett Hegedűs Barna szeptemberi beszédére.

FRISSÍTÉS: A Fidesz közleményt adott ki, amely szerint továbbra is kiállnak az erdélyi magyarok saját jelöltje, Kelemen Hunor mellett. "Fontosnak tartjuk, hogy minél több erdélyi magyar vegyen részt a november 10-i romániai államfőválasztáson és adja le voksát a magyar jelöltre" – olvasható az állásfoglalásban.

A közlemény szerint a Momentum nem tanul szellemi elődje, az SZDSZ hibáiból, és szembemegy a magyar érdekekkel. "Fekete-Győr András, a Momentum elnöke amellett a korrupciós botrányba keveredett Dan Barna államfőjelölt mellett kampányolt Kolozsváron, akinek nem fontos a magyar emberek sorsa. Az eseményen részt vett a magyarellenességéről ismert Dacian Cioloș, a liberális Renew Europe jelenlegi frakcióvezetője is, aki fiatalkorában a fasiszta, magyarellenes Vatra Românească szervezetben tevékenykedett” – emlékeztet az állásfoglalás.

Kapcsolódók

Kimaradt?