Egy évtizede nem volt ilyen alacsony a kőolaj ára

Az elmúlt 11 év legalacsonyabb szintjén van a kőolaj hordónkénti ára, ami lassan már a hazai kőolaj-kitermelést is veszélyezteti.

A kőolaj világpiaci ára vészesen közelít a hordónkénti 30 dollárhoz. Ez egy rendkívül fontos küszöb Romániának, ugyanis itthon ennyibe kerül egy hordó kőolaj kitermelése, vagyis ha a világpiaci ár ennél kisebb lesz, Romániában már nem éri meg kitermelni a kőolajtartalékokat – írja az Economica.net.

Csütörtök reggel 32,85 dollár volt az irányadó ár az európai piacokon, ami már 4 százalékkal alacsonyabb az egy nappal korábbi összegnél. Az ár egyébként 2014 óta folyamatosan csökken, ekkor 115 dollár volt egy hordó ára. A kínálat világszinten jóval meghaladja a keresletet, ez a fő oka a kőolaj ára csökkenésének.

2014-ben Romániában 85 millió hordó kőolajat termeltek ki, 2,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korább. Ez a világszintű kitermelés 0,1 százalékát jelenti. Ha továbbra is csökken az olajár, már nem lesz jövedelmező a kitermelés az OMW tulajdonában levő Petromnak, amely itthon egyedüliként folytat kitermelési tevékenységet. A vállalkozás tavalyi pénzügyi jelentése szerint a kitermelés hordónként 13,51 dollárba került, ebbe az összegbe azonban nincsenek belefoglalva az olyan költségek, mint kutatás-fejlesztés, logisztika, egyéb befektetések.

Az Economica.net gazdasági portál számításai szerint ezekkel együtt ugyanis a hordónkénti teljes költség eléri a 30 dollárt, vagyis a kitermelés már nem lesz jövedelmező. Vélhetően emiatt a Petrom már tavaly 33 százalékkal csökkentette különböző befektetéseit és több helyen is szünetelteti a kitermelést, az elmúlt másfél év alatt az olajár az árának egyharmadára való csökkenése ugyanis jelentősen veszélyezteti a vállalkozás profitját is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?