Lecsengett a kenyérsütögető, természetjáró, idilli családi pillanatokat bemutató járványidőszak, a második hullám küszöbén már kilátástalanabbak a körülmények: szorongás, halálfélelem, bizonytalanság jelentkezett a társadalomban. Senki sem tudja, mit hoz a holnap, bezár-e gyermeke iskolája, megmarad-e a munkahelye, próbál eligazodni a rendeletek és szabályok között, közben pedig bizalmatlan, távolságtartó társaival szemben. Simó Irma pszichológus, az Áradat Egyesület szakmai vezetője úgy véli, ideje elengedni a külső kapaszkodókat, mert nem célravezető autótól, háztól, pénztől, állástól függve élni, helyette csendre, belső békére, szeretetre és együttérzésre van szükség a kilátástalanságban.

A jól bejáratott rutinok, amelyek eddig sok család életét meghatározták, ingatagok, nem léteznek – ez megnehezíti a járvány okozta szorongásokkal való megbirkózást, hiszen nehéz a „lesz-e holnap iskola?”, „mi lesz a gyerekekkel, ha online oktatásra kényszerülnek, a szülőnek viszont dolgoznia kell?”, „mi történik, ha egy családtag megfertőződik?” gondolatok között lavírozni. Egyszerre túl sok a változás, a krízisidőszak felemészti az energiákat.

A pszichológus szerint a lelki nyugalmat erősítették volna a kiszámíthatóbb rendelkezések és forgatókönyvek, mert a társadalmat két tábor határozza meg: míg egyesek könnyűszerrel biztosítják gyermekeiknek az online oktatást, bármikor mellettük tudnak maradni, vagy nyugodtan bemehetnek munkahelyeikre, addig mások nem bírják előteremteni a megfelelő feltételeket, az ő helyzetük jelenleg is megoldásra szorul.

Az ember teherbíró képességét rég meghaladta a koronavírus-járvány: sok az, ami a világban zajlik, legtöbben nem tudnak megküzdeni a stresszhelyzetekkel. A második hullám küszöbén fő feladat a lelassulás, és az, hogy az ember támpontokat keressen – ne hosszú távúakat, hanem napokra, hetekre vonatkozó kapaszkodókat, mert ezáltal az erőforrások némiképp tartalékolhatók.

A home-office önkontrollt és tudatos munkamorált követel mindnyájunktól, egyrészt a munkaadó előlegezett bizalmát és a vezetői kontroll elengedését kéri a munkatársak fele, másrészt az alkalmazattok részéről autonóm működésmódot és azt a tartást kívánja, hogy nem élünk vissza a helyzettel, hogy most „nem lát a főnök”. A felnőtt, érett társadalmi átrendeződésre lesz szükség a munka világában is.

Naponta változik valami – hogyan fogadjuk nyugalommal?

Mint kiderült, a társadalom egy része rutinoktól függve élte mindennapjait, és rituálékba, jól bejáratott szokásokba kapaszkodott, mindennapi teendőiket a pontosság határozta meg: az ebbe a csoportba tartozók tudták, mikor, hol és miért vesznek részt eseményeken, tehát nekik a járványidőszak megnehezítette az életüket, ugyanis fél év alatt nem tud egy személyiség teljes működése megváltozni: biztonságos kereteiket a koronavírus ingadozóvá tette.

A kényszeres cselekvésre hajlamos személyek például jobban szenvednek a járványhelyzetben, hiszen az ő napjaikat eleve plusz rutinok tartották meg, és a változó szabályozások és rendelkezések rémisztően hatnak rájuk. Ellenben a kreatívabb, művészhajlamú személyek könnyebben áthidalhatják az akadályokat, ők ugyanis sokkal rugalmasabbak, hozzászoktak a változó helyzetekhez, ezért gond nélkül megtalálják az új szituációkban is a kapaszkodókat.

A krízishelyzetekre nem reagálunk egyformán, a felmerülő problémákra adott válaszaink is különbözőek: van, aki békességgel tudja elfogadni a rá nehezedő terheket, mert a biztonságérzete nem a külső tevékenységeiben, javaiban rejlik. Megoldás az, ha egyénenként kezdjük megkeresni a létkérdéseinkre adott válaszainkat, és az életünk értelmét – nem függhetnek a válaszok a megélhetéstől, nem határozhatja meg a „ki vagyok én?” kérdést az, hogy mennyi pénzünk van, hol nyaralhatunk, hová utazhatunk. Szemléletbeli változásra van szükség ahhoz, hogy fennmaradhassunk – részletezte a szakember.

Elengedni azt, amin nem tudunk változtatni

Amint azt érzi valaki, hogy túl sok a változás körülötte, az a feladata, hogy hátralépjen – tanácsolja Simó Irma pszichológus, kiemelve, hogy azoktól a döntésektől, amelyeket nem irányíthat az ember, muszáj távolságot tartania, különben nem tud megküzdeni a pánikkal, szorongással és félelemmel. Ilyenkor érdemes feltenni a kérdést, hogy „mi az én hatásköröm?” és „mi az, amit én már nem irányíthatok?”, ugyanis nem szabad energiát fektetni azokba az eseményekbe, döntésekbe, amelyek az emberektől függetlenül történnek.

Az energiaspórolás fő feladata a társadalomnak, mert a következő hónapokban is egészségesen szeretne élni mindenki, ehhez viszont meg kell küzdeni a stresszel, és nem lehet folyton valamiért kiborulni: nincs elegendő energiája és kapacitása az embernek arra, hogy mindenbe beleszóljon, mindent meg akarjon változtatni. Helyette inkább erősítse magában az egészséges belső kontrollal ellátott működési formát, és nevezze meg, mi az ő feladata, mi az, amibe még be tud avatkozni, és mi az, amit nem tud megváltoztatni. Ez utóbbit pedig fogadja el, és engedje el, ne tegyen bele plusz érzelmeket.

Simó Irma hátralépésként tekint az elhatárolódásra: lehet az egy esti séta, kutyasétáltatás, sportolás, természetjárás, imádságra szánt idő, a lényeg, hogy a szorongást és nyugtalanságot felváltsa a lelki béke. Ebben jó szolgálatot tesz az esti napösszegző gyakorlat is: ha minden nap végén leellenőrzi, hogy mi volt az a mozzanat, amelybe joggal fektetett érzelmeket és energiát, és mi volt az a pillanat, ami csak leszívta a tartalékait, akkor egy idő után megfogalmazódik az idegeskedőkben is, hogy az irányíthatatlan helyzetekről le kell mondania. Az immunrendszert ugyanis rendkívül gyengíti a félelem és a stressz, a koronavírus-járvány idején pedig kulcsfontosságú a tudatos életvitel: táplálkozzon, imádkozzon, gondolkodjon és cselekedjen tudatosan az ember.

Halálfélelem: beszélni kell róla

Talán jelenleg elviselhetetlenebbek a körülmények, mint márciusban, a vírus megjelenésekor, hiszen ebben az időszakban már mindenkinek akad fertőzött ismerőse, hozzátartozója, és nagyon közel került a betegség, a halál a közösségekhez – vélekedett a szakember. Hozzáfűzte, hasonló a koronavírussal való megfertőződés, mint a kábítószer kipróbálása: nem ismerjük annyira a szervezetünk működését, sosem lehet tudni, hogy ki az, aki aránylag „jól éli” meg, és ki az, akinek az életébe kerül.

Mivel ennyire kiszámíthatatlan, senki sem lehet annyira gőgős, hogy azt higgye, jómaga nem fertőződhet meg, hiszen egészséges életmódú, krónikus betegségekben nem szenvedő sportolók is nyilatkoztak már arról, hogy a szervezetüket teljesen megtörte a járvány. Ez voltaképpen önismereti időszakként is felfogható, mert a járvány olyan tartalékainkat, megküzdési stratégiáinkat csalogatja elő, amelyre eddig szükségünk sem volt, és megmutatja, melyik szervezet mire képes, hogyan tud mindenki egyénenként megbirkózni a stresszhelyzettel. A szakember szerint járványidőszakban megkérdőjeleződik a szakmai elismerésbe, a sikerekbe, vetett bizalom, helyette a szolgálatra, az emberségességre, az egymásra figyelésre tevődik a hangsúly.

Elmondása szerint a halálfélelem eddig idősebb korban jelentkezett, ám a koronavírus szembesítette az embereket az élet végességével. Sokakban pánik tornyosul azzal kapcsolatosan, hogy egyik családtagja vagy éppen jómaga lesz a következő áldozat, és ezek nem elbagatellizálható gondolatok, hanem olyanok, amelyekről igenis beszélni kell. Legyen családtag, barát, gyóntató vagy egy segítő, valakinek ki kell önteni a belső szorongásokat, ugyanis csak akkor tud megszabadulni tőlük az ember, ha tudatosítja, szabályozza és kifejezi azokat.

Azzal, hogy megfogalmazza, „félek a haláltól és a megfertőződéstől”, voltaképpen szembenéz belső sötétségével, és ettől kezdve már megvizsgálhatja, mi rejlik félelmei mögött. Ha úgy dönt, inkább elfojtja a felmerülő gondolatait, pánikbetegséget eredményez a rengeteg feltornyosult, ki nem mondott érzés.

A félelmet egyébként a közösségi média és a folyamatos hírolvasás is serkenti. A lelki nyugalom megőrzése érdekében csökkenteni kellene a közösségi oldalakon töltött időt, és csakis hiteles hírportálokról érdemes tájékozódni. A nap folyamán hatékony csendes perceket teremteni magunk körül, olyan légkört, amelyben helye van a félelemnek, az érzelmeknek, ugyanakkor a biztonságnak is: a csendben, egyedül az ember imádkozhat, meditálhat. Emellett a légzőgyakorlatok, valamint a sport, a napi mozgás, természetjárás is segítségére lehet a feszültebbeknek – világosított fel a pszichológus, aki az életmód leegyszerűsítését is fontosnak találja.

A kevesebbel is jól lehet élni, a járványidőszak pedig egy tudatos életmód kialakítására sarkallja az embert. Előbb-utóbb mindenki leegyszerűsíti a ruhatárát, a szokásait, a táplálkozását, a mindennapjait, ezért is jó tudatosítani már kezdetben, hogy az egyszerűség nem igénytelenséget jelent, hanem azt, hogy egy igazságosabb, segítőkészebb világgá alakul a jelenlegi.

Talán kezdődhetne azzal, hogy a szenvedőket nem hagyják magukra meghalni, mert borzasztó magányosan végigmenni a haláltusán, könnyebb lenne úgy, ha a haldokló tudja, szerettei az ajtóban vagy az ablak alatt állnak, és a nővér elmondja, nincs egyedül, családtagjai az épületben imádkoznak érte. Az eltávolodás nem működhet, mert emberileg nem fogjuk megbírni, ugyanis nem erre lettünk teremtve: szükség van szeretetre és szolidaritásra az életben maradáshoz.

A fertőzötteknek sem szabad elkeseredniük

A fertőzötteknek is szükségük van arra, hogy csendet teremtsenek maguk körül, és miközben azon dolgoznak, hogy saját magukban bízzanak, ezzel párhuzamosan azt is erősítsék magukban, hogy az orvosokra is hagyatkozhatnak. Ugyanis nem jó az, ha valaki csak magában bízik, és az egészségügyi rendszerben nem, ezért aztán nem is fogadja az orvosi beavatkozást, ahogyan az sem hatékony, ha egy beteg nem hiszi el, hogy meggyógyulhat, és mindent kezelőorvosára bíz.

Egyszerre kell támaszkodni önmagunkra és az orvosokra – magyarázta a Simó Irma, hangsúlyozva, hogy saját egészsége érdekében mindenki szedhet vitaminokat, egészségesen táplálkozhat és sportolhat, és igenis fogadja el a szakmai segítséget, illetve engedje el a végletes gondolkodásmódot.