Hivatalosan is az UTA „feltámasztója” lett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje

Mészár Sándort indítja aradi polgármesterjelöltként az idei helyhatósági választásokon az RMDSZ – ismertették a pénteki sajtótájékoztatón az elektoros jelölőgyűlés eredményét.

Mészár Sándor az egyetlen jelentkező volt a tisztségre. A város alpolgármesteri tisztségét 20 éve betöltő Bognár Levente csak önkormányzati képviselőnek jelöltette magát. Döntését azzal indokolta, hogy a fiatalítás jegyében olyan jelöltre volt szükség, aki más hangon és más lendülettel tudja megszólítani a magyarokat, ellátni az érdekképviseletet. Bognár Levente a városi RMDSZ-szervezet elnökeként a helyi tanácsosi lista első helyén szerepel majd, második Mészár Sándor, őt a rangsoroló gyűlés eredményeként Szabó Mihály jelenlegi városi tanácsos, Molnár Melinda, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) elnöke , valamint Balta Emese tanítónő követi – a névsort utóbb kiegészítik, hogy teljes listát állíthassanak a választásokon.

A megyei ifjúsági és sportigazgatóság vezetője tíz éve dolgozik a közszférában, de az Atletico utánpótlásnevelő labdarúgóközpont megalapításával, az UTA futballcsapatának megmentésével – a gárda az első liga kapujában áll –, vagy a Békéscsaba–Arad Szupermaraton társszervezésével vívott ki magának köztisztelet.

„A sport területéről érkezve egyetlen célom lehet csak: az első hely megszerzése” – hárított el egy újságírói kérdést, amely az esetleges alpolgármesteri funkcióra vonatkozott. (Az RMDSZ-nek négy éve is sikerült megőriznie az alpolgármesteri tisztséget Aradon, úgy is, hogy csak két mandátumot nyert a 23 tagú testületben; idén a cél legalább három hely megszerzése, mert akkor nagyobb súllyal lenne jelen a szövetség a döntéshozatalban, önálló frakciót is alapíthatna, és sokszor a mérleg nyelvét jelentené.)

 

Mészár Sándor a kampányát egy élhetőbb, egészségesebb és egy szebb arculatú Arad jövőképére építi, és mint mondta, városvezetőként meg is tudná ezeket valósítani. Bár régóta tagja az RMDSZ-nek az ötvenedik évében járó jelölt, aktívan nem politizált. „Úgy látom, hogy a város élére nem politikus kell, hanem egy jó menedzser. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezem, sokfelé utaztam, és mindenütt nyitott szemmel jártam. Úgy érzem, nem kell nekünk új dolgokat kitalálnunk, hanem a másutt már működő rendszereket alkalmaznunk az aradi viszonyokra. És biztos, hogy segítséget is kapnánk ezek gyakorlatba ültetéséhez, mert mindenütt örvendenek annak, ha példát vesznek róluk” – mondta Mészár Sándor.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke hozzászólásában elmondta: céljuk a helyhatósági választásokon az eddigi öt-öt polgármesteri és alpolgármesteri, illetve a hatvan tanácsosi mandátum megőrzése, vagy lehetőleg azok számának növelése. Azt nem árulta el, hogy ha esetleg olyan pozícióba jutna Aradon az RMDSZ, hogy ismét megkaphatná az alpolgármesteri tisztséget, akkor a folytonosság jegyében Bognár Leventét vagy – újításként – Mészár Sándort jelölnék-e. „Megvannak a fórumok, amelyek erről döntenek, de először is ehhez olyan eredményt kell elérnünk a választásokon, hogy alkupozícióba kerülhessünk” – nyilatkozta Faragó.

A jelöltállításnak Arad megyében március 8-ig kell befejeződnie. A megyei tanácsosi tisztségre jelentkezőket 7-én, szombaton rangsorolja a küldöttgyűlés: Péró Tamás és Bölöni György jelenlegi képviselők mellett Pál Norbert (AMISZ), Tripon Ildikó, a Nőszervezet elnöke és Bíró Zoltán kisjenő-erdőhegyi RMDSZ-elnök nyújtotta be a pályázatát, de a listát természetesen utólag majd „feltöltik”. Megyei tanácselnök-jelöltnek Faragó Péter jelentkezett egyedül, ő is megerősítést kér a küldöttgyűléstől.

(Nyitókép: Mészár Sándor polgármesterjelölt | Fotó: Arad megyei RMDSZ) 

Kapcsolódók

Kimaradt?