Vasúti személyszállítás: minden magáncég nyereséges, csak a CFR Călători veszteséges

Az állami vasúttársaságnál kb. kilencszer annyian dolgoznak, mint a konkurenciánál, de csak négyszer annyi bevételt termelnek.

Hat társaság osztozik a vasúti személyszállítás hazai piacán, a CFR Călători és öt magáncég. Ezek közül kizárólag az állami vasúttársaság veszteséges, valamennyi konkurens cég nyereségesen működik.Fotó: Agerpres

A piacot az állami szubvenciókkal életben tartott CFR Călători dominálja, melynek a tavalyi árbevétele 2,43 milliárd lej volt. Ez csak mintegy 15 százalékkal haladja meg a járvány előtti értéket, annak ellenére, hogy időközben drágította a vállalat. 2022 volt az egymást követő hatodik deficites év, tavaly 176,3 millió lej volt a cég vesztesége, az adósságállománya pedig 899 millió lejt tett ki.

A vasúti személyszállítással foglalkozó magáncégek legnagyobbika a brassói Regio Călători. Ennek 218,6 millió lej árbevétele volt az elmúlt évben, s 4,63 millió lej profitot termelt. A cég közel kéttucat vonalon működtet járatokat, főleg Erdélyben és Moldvában, egyet a Székelyföldön is, Brassó és Bereck között.  

A 2022-es bevételek alapján két kolozsvári vállalat következik, a Transferoviar Călători és az Interregional Călători, melyek főleg Erdélyben aktívak. Előbbinek 179,1 millió lej értékű bevételei voltak, míg utóbbinak 102,6 millió lej folyt be a számlájára. Mindkét cég nyereséggel zárta az évet, 2,35 millió, illetve 1,94 millió lejjel.

Két kisebb cég is jelen van a piacon, a craiovai Softrans és a bukaresti Astra Trans Carpatica. Ezek 38,6, illetve 19,6 millió lej bevétel mellett 990 ezer, illetve 1,23 millió lej nyereséget termeltek 2022-ben.

Az öt magánkézben levő vasúti társaság együttes árbevétele 558 millió lej volt, ami a teljes piac 23 százalékának felel meg. Az utasszám alapján azonban jóval nagyobb a piaci részesedésük, mivel a CFR Călători jegyei drágábbak.

Az öt magántársaság sokkal nagyobb hatékonysággal működik, mint állami tulajdonban levő konkurensük. Az öt cégnek együttvéve 1406 alkalmazottja volt az elmúlt évben, ami azt jelenti, hogy egy fő 396 870 lejt termelt meg. Ezzel szemben a CFR Călători dolgozói átlagban csupán 217 800 lejt termeltek 2022-ben. Az állami vasúttársaságnál a termelékenység hozzávetőleg 45 százalékkal kisebb, mint az ágazati versenyszférában. A CFR Călători 11 157 embert foglalkoztatott tavaly.

A magánszektorban a termelékenység cégenként nagyban változik. A legnagyobb hatékonysággal az Interregional Călători  működik, melynél minden egyes alkalmazott 596 511 lejt termelt tavaly. Ez közel 175 százalékkal haladja meg a CFR Călători termelékenységét.

Kapcsolódók

Kimaradt?