banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Túlteljesítettük a tervet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén

Románia 56 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátott ki 2022-ben, mint a piacgazdaság első évében.  

A rendszerváltás óta felénél is kevesebbre csökkent Románia szén-dioxid-kibocsátása, írja a Hotnews. Az Alpha Bank által készített jelentés szerint 1990-ben Romániából 257 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő mennyiségű üvegházhatású gáz került a légkörbe, 2022-ben azonban már csak 113 millió tonna. A kibocsátás több mint 66 százalékát szén-oxidok teszik ki, 23 százalékát pedig metán.Fotó: Pexels

Ez 56 százalékos csökkenést jelent, vagyis idő előtt teljesítettük az Európai Bizottság által előírt 55 százalékot, amit 2030-ra kellene elérni.

Az egy főre eső kibocsátás 33 év alatt 11,1 tonnáról 5,9 tonnára csökkent. Egy főre vetítve a csökkenés nem éri el az 50 százalékot, azonban időközben csökkent a lakosság száma is, ami szintén visszavetette az abszolút értéket.

A leginkább környezetszennyező forrást továbbra is az üzemanyag/fűtőanyag elégetésével járó tevékenységek jelentik. Ezek eredményeként fejenként 3,9 tonna szén-dioxidnak megfelelő mennyiségű üvegházhatású gáz kerül a légkörbe Romániában. A mezőgazdaság kibocsátása 1 tonna/fő, az iparé pedig 0,7 tonna/fő.

Az üzemanyagot/fűtőanyagot égető tevékenységek közül a szállítás és az energetika a fő kibocsátók, derül ki a tanulmányból. A vizsgált időintervallumban az energetika kibocsátása fejenként 3,1 tonnáról 0,9 tonnára esett vissza. Az ágazat kizöldülése annak az eredménye, hogy a széntüzelésű erőművek zömét bezárták.

A szállítás homlokegyenest ellentétes utat járt be, a kibocsátása fejenkénti 0,5 tonnáról 1,1 tonnára emelkedett. Ennek az a magyarázata, hogy az elmúlt évtizedekben Románia járműállománya megsokszorozódott, amit az sem tudott kompenzálni, hogy a modern gépkocsik sokkal kevésbé szennyezőek, mint azok, melyeket a rendszerváltás előtt gyártottak.    

Látványosan visszaesett az ipar, az építőipart is beleértve, kibocsátása. A piacgazdaság első évében az ágazat még egy főre számítva 2,3 tonna szén-dioxidot bocsátott a légkörbe, ami azóta a harmadánál is kevesebbre csökkent. Ez egyenes ágú következménye az ország dezindusztrializációjának, valamint annak, hogy nagyban átalakult az ágazat, rengeteg nagy kibocsátónak számító üzemet bezártak.

A régió országai közül Románia csökkentette legnagyobb mértékben az üvegházhatású gázok kibocsátását, állapítja meg a tanulmány. Régiós éllovasok vagyunk a megújuló forrásoknak az energiatermelésben való felhasználásának a tekintetében is. Nálunk ezeknek az aránya megközelítőleg 60 százalék (35,6 százalék víz, 16,3 százalék szél, 7,7 százalék nap), míg a második helyen álló Görögországban 59 százalék.   

banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?