Szilveszteri átverésekre figyelmeztetnek a fogyasztóvédők

Az átverős ajánlatok sokkal tetszetősebbnek tűnhetnek annál, amit a tisztességes turisztikai vállalkozók nyújtanak, írja az economica.net.

Fokozott óvatosságot ajánl az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) azoknak, akik az otthonuktól távol, valamely idegenforgalmi szálláshelyen szeretnék eltölteni a szilvesztert.

2000 lej egy éjszakáért. Kötelező csomag. 2-3-4 éjszaka. Egy valamire való sípálya nélküli településen. Hó nélkül. Tevékenységek nélkül. Hagyományos ételek szupermarketből vásárolt felmelegített termékekből. 6-7 óra alatt megtett 200 kilométeres út, túlfeszített idegek” – sorolja Paul Anghel, az ANPC ellenőrzési és felügyeleti osztályának az igazgatója az esetleges kellemetlen meglepetéseket.

A fogyasztóvédelmi felelős hangsúlyozza, hogy vannak tisztességes turisztikai vállalkozók is, akik befektettek, ízletes ételekkel, valódi élményekkel és korrekt árakkal várják a vendégeket.Rosszul is elsülhet a szilveszteri kiruccanás | Fotó: Pexels

„Csakhogy ők vizuális takarásban vannak, azok által, akik hangosabbak az interneten mesterségesen megszépített fotókkal, erkölcstelenül felpumpált rendkívüli ajánlatokkal. (…) Mivel az átverés képen jobban mutat, mint a jól elvégzett munka. Ez a román turizmus valódi tragédiája: nem azoknak az embereknek a hiánya, akik jól dolgoznak, hanem azoknak a dominanciája, akik rosszul, mégis láthatóbbak. Ameddig a jóérzés nem lesz láthatóbb a spekulációnál, addig képmutatóan kérdezgetjük: Miért nem jönnek a turisták? Miért utaznak külföldre a romániaiak?” – vázolja a lesújtó képet az ANPC részlegvezetője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_gk3QzEpn_300x250.5a.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_1dXrrgpP_728x90.5c.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?