Nagyváradon már a köztisztasági vállalat is vendégmunkásokkal dolgoztat

Nagyváradon különféle munkakörökben dolgoznak már szikhek, afrikaiak és vietnámiak is, és az Európai Unión kívülről érkező vendégmunkások száma folyamatosan nő.

Egzotikus arcokkal bővült idén nyáron a nagyváradi székhelyű RER Vest cég munkaközössége. A közterületek takarításával, a háztartási hulladék elszállításával és hulladékgazdálkodással foglalkozó vállalat 27 nepálit alkalmazott, akik kukásautókon dogoznak.A nepáli vendégmunkások egy csoportja | A szerző felvétele

Pálhegyi Zoltán igazgató elmondása szerint korábban ebben a munkakörben kizárólag romák dolgoztak, azonban sokuknak a munkamorálja kívánnivalót hagyott maga után. „Sok volt az igazolatlan hiányzás. Sokszor megtörtént, hogy hétvégén nem voltak hajlandók munkát vállalni, hétfőn sem jöttek dolgozni, márpedig ennek a tevékenységnek állandóan működnie kell. Olyan emberekre van szükségünk, akik bármikor hajlandóak dolgozni” – indokolta az igazgató, miért döntöttek vendégmunkások alkalmazása mellett.

Kezdetben nem feltétlenül nepáliakban gondolkodtak, ázsiai dolgozókat szerettek volna, s hosszas mérlegelés után döntöttek a himalájai ország munkavállalói mellett. A választásukat egyelőre nem bánták meg, a nepáliak megbízható munkaerőnek bizonyultak.

A 27 vendégmunkásnak a cég biztosít ingyenes lakást, a székhelyen alakítottak ki konténerekből szállást, ahol mosdó és konyha is van. A kommunikáció nem könnyű, mivel csak néhányuk beszél angolul. Előfordul, hogy a sofőrnek mutogatva kell megértetnie magát a kollégáival, de szerencsére a kukák ürítgetése nem bonyolult feladat.

„Nagyvárad nagyon szép város, főleg a központ, szeretünk itt lenni” – mondta tört angolsággal a nepáliak egyike, hozzátéve, nem tudják mennyit fognak maradni, hiányoznak nekik az otthoniak. Dragoș Mangra, a kapcsolattartójuk leszögezte, hogy a nyelvi nehézségek ellenére nagyon jól együtt lehet működni a nepáliakkal, nincs rájuk panasz. Azt mondta, vannak köztük szakképesítés nélküliek, de tanár, mérnök, szakács és villanyszerelő is.

Rizs minden mennyiségben

A RER palackozott vizet is biztosít nekik, s talált egy beszállítót, amelyik jutányos áron alapélelmiszerükkel, rizzsel látja el a nepáliakat, havi 700 kilót szállít nekik. Az erdélyi konyhából mostanáig a töltött káposztát és a töltött paprikát kóstolták meg, azt mondták, mindkettő ízlett nekik.

Valamennyien a pénz miatt jöttek Romániába, odahaza ugyanis a havi 200 dollár már kifejezetten magas jövedelemnek számít, míg a RER-nél nettó 500 dollárt, kb. 2500 lejt keresnek meg. A munkaszerződésük két évre szól.

Pálhegyi Zoltán elmondása szerint ha a nepáliak beválnak, akkor lehet, hogy további vendégmunkás-kontingenseket is szerződtetni fognak, bár a szükséges engedélyek beszerzése roppant bonyolult és időigényes folyamat. A nepáliaknak már az év elején munkába kellett volna állniuk, azonban a hosszadalmas ügyintézés miatt csak június második felében érkeztek meg.

Bár Bihar megye nem tartozik az ország gazdaságilag legfejlettebb vidékei közé, a megyeszékhelyen súlyos a munkaerőhiány, s a harmadik világból érkező munkavállalók egyre inkább részei a mindennapi váradi utcaképnek. A villamoson egyre többször látni turbános szikheket, a váradiak kedvenc piknikező helyének számító Szilvásban – a Sebes-Körös partján – pedig fel-feltűnik egy hangos, de fölöttébb barátságos vietnámi társaság. Ők egy tetőfedőkkel foglalkozó cég alkalmazásában állnak, az egyik Pece-parti építkezésen pedig feketék is dolgoznak.

Banglades az éllovas

Idén 100 ezer munkavállaló érkezhet Romániába EU-n kívüli országokból. Az első félévben a Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) 36 ezernél több munkavállalási engedélyt adott ki, írta az economedia.ro hírportál. Ez több mint duplája a 2020 azonos időszakában kibocsátott engedélyek számának.

Idén a legtöbb vendégmunkás Bangladesből érkezett, 8152 fő. Nepálból 6361 fő vállalt munkát, Pakisztánból 4361, Sri Lankáról pedig 4033. Ezernél többen érkeztek Törökországból és Indiából is. Szinte nincs olyan gazdasági ágazat, amely ne lenne rászorulva a vendégmunkásokra, a legtöbben azonban a vendéglátó-, a szálloda- és az építőiparban dolgoznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?