Pénteken rajtol az idei roncsautóprogram

Péntektől jelentkezhetnek a magán- és a jogi személyek a romániai autóipark felújítását célzó és a környezetkímélő autó vásárlását ösztönző Roncsautó és Roncsautó Plusz program keretében nyújtott támogatásokra - közölte a program lebonyolításáért felelős Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).

A magánszemélyek pénteken 10 órától jelentkezhetnek az erre kijelölt járműkereskedéseknél, a jogi személyek pedig az AFM által rendelkezésre bocsátott online felületen nyújthatják be a szükséges dokumentációt. A klasszikus Roncsautó program 2023-as kiírására 560 millió lejt, a környezetkímélő autók vásárlását támogató Roncsautó Plusz programra pedig 780 millió lejt különítettek el.Fotó: Agerpres

Mindkét program két szakaszban zajlik le. A március 24. és június 30. közötti első szakaszban a klasszikus Roncsautó program keretében a jogi személyek számára megszabott költségvetés 130 millió lej, a magánszemélyek autóvásárlását 235 millió lejjel támogatják, a közintézmények és önkormányzatok számára pedig 27 millió lejt biztosítanak. A Roncsautó Plusz program keretében a jogi személyek számára 200 millió lejes, a magánszemélyek számára 300 millió lejes, míg a közintézmények és önkormányzatok számára 46 millió lejes költségvetést hagytak jóvá.

A program klasszikus változatában az egy leadott autóért járó utalvány értéke 7000 lejre, ami két leadott autó esetén 10 ezer lejre nő. Ezen felül 1500 lejes ökobónusz jár a vásárlónak, amennyiben az új jármű szén-dioxid-kibocsátása nem haladja meg a 120 g/km értéket, vagy ha cseppfolyósított gázzal is üzemeltethető. Hibridautó vásárlása esetén az ökobónusz értéke 3 ezer lej. Ugyanakkor minden 15 évesnél régebbi és/vagy legfeljebb Euro 3-as besorolású autó bezúzását 1500 lejes ökobónusszal ösztönzik.

Legfeljebb 120 g/km CO2-kibocsátású motorkerékpár vásárlása esetén szintén 7000 lejes támogatás jár egy leadott gépjármű esetén. Amennyiben az új jármű szén-dioxid-kibocsátása nem haladja meg a 90 g/km értéket, 1500 lejes ökobónuszt kap a vásárló. A 15 évnél régebbi és/vagy legfeljebb Euro 3-as besorolású jármű leadása esetén 1500 lejes ökobónusz jár. A közintézmények és önkormányzatok szintén 7000 lejes támogatásban részesülnek új autó vásárlása esetén, de számukra nem kötelező használt járművet leadni cserébe. Ha azonban két régi autót adnak le, 10 ezer lejes értékjegyben részesülnek.

Az AFM megjegyzi, hogy a regisztrációs bizonylat a kiállításától számított 120 napig lesz érvényes, ez idő alatt le kell folytatni az új autó vásárlásával kapcsolatos minden eljárást.

A Roncsautó Plusz program keretében kötelező legalább egy használt jármű bezúzása, és legtöbb két régi jármű adható le. Egy régi autó leadása esetén a 100 százalékban elektromos járművek vásárlását 51 ezer lejjel, a plug-in hibrid járművekét 26 ezer lejjel támogatják. Két roncsautó bezúzása esetén a támogatás összege 54 ezer, illetve 29 ezer lejre nő. A 15 évnél régebbi és/vagy legfeljebb Euro 3-as besorolású jármű leadása esetén 1500 lejes ökobónuszt kap a vásárló. A program keretében vásárolt elektromos autó ára nem haladhatja meg a 75 ezer eurót (áfástól).

A közintézmények és önkormányzatok 120 ezer lejes támogatásban részesülnek új jármű vásárlása esetén, és számukra ez esetben sem kötelező használt járművet leadni cserébe. Az elektromos motorkerékpárok vásárlását 26 ezer lejjel támogatják. Ezen felül 1500 lejes ökobónusz jár a vásárlónak egy 15 évnél régebbi és/vagy legfeljebb Euro 3-as besorolású jármű leadása esetén.

A Roncsautó Plusz program keretében kiállított regisztrációs bizonylatok is 120 napig érvényesek, ez idő alatt le kell folytatni az új autó vásárlásával járó valamennyi eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?