banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Óriási összegek veszhetnek el, ha nem gyorsítják fel a közbeszerzési procedúrákat

Fel kell ébrednie a hazai államigazgatásnak és meg kell gyorsítania a közbeszerzési eljárásokat, illetve döntést kell hozniuk a pereskedések ügyében, hogy Románia valóban le tudja hívni a rendelkezésére álló 85 milliárd euró uniós pénzkeretet, fogalmazta meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztet, hogy ha mindez nem történik meg, „ez a vonat is elmegy!”

Amint azt korábban írtuk, az Európai Parlament szerdán elfogadta a Next Generation helyreállítási alapot, amelyből Románia számára több mint 30 milliárd euró áll rendelkezésre olyan projektekre, amelyeket 2020 február után indítottak el és 2026 augusztus 31-ig meg is valósítanak.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az ebből a programból megvalósított beruházások 37 százalékát zöld projektekre, 20 százalékot pedig digitalizálásra kell fordítani.

Külön bíróságok kellenek a közbeszerzések elbírálásához

Antal Árpád felhívta a figyelmet, hogy ha nem változnak meg a közbeszerzési eljárások, Románia nem tudja felhasználni a rendelkezésére álló EU-s forrásokat. Javaslata szerint a táblabíróságokon kell létrehozni olyan osztályokat, ahol a bírók kizárólag a közbeszerzések elbírálásával és a liciten résztvevő cégek által indított perek ügyével foglalkoznak. Fontos, hogy ezeket az ügyeket 30-90 napon belül elbírálják, hogy haladni tudjanak a közberuházásokkal.

Jelenleg az a tapasztalat, hogy akár másfél évig is eltarthat a közbeszerzési eljárás, majd ezután hosszú pereskedés következik, mivel a licitet elveszítő cégek rendszerint megtámadják a döntést. Mindezek miatt hosszú ideig húzódnak a procedúrák, magyarázta Antal Árpád, aki szerint a helyreállítási alapból Románia rendelkezésére álló több mint 30 milliárd euróból csak úgy lehet 2026 augusztusáig megvalósítani a beruházásokat, ha felgyorsítják a közbeszerzést és csökkentik a pereskedések idejét, különben vissza kell majd fizetni az összeget az Uniónak.

Most van esély megszüntetni a régiók közti különbségeket

Romániában 2007-ben hozták létre a fejlesztési régiókat és negyed évszázad alatt sok milliárd euró uniós pénzt költöttek el, ám nem csökkent, hanem tovább nőttek a gazdag és a szegény régiók és megyék közti különbségek, hívta fel a figyelmet Antal Árpád.

Emlékeztetett, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban összesen 85 milliárd euró áll Románia rendelkezésére, ám ha nem figyelnek arra, hogy az ország szegényebb régiói és a régiókon belül a szegényebb megyék kapjanak több pénzforrást, akkor olyan szinten fog szétfejlődni az ország, hogy belátható időn belül nem lehet azt helyrehozni.

Sepsiszentgyörgy polgármestere azt szorgalmazta a Municípiumok Szövetsége és az Európai Uniós Alapok Minisztériuma közti egyeztetésen, hogy a fejlődésben lemaradt megyék kapjanak külön pénzforrást munkahelyteremtésre, illetve a szociális és területi kohézió erősítésére. Ha ez nem történik meg, Romániában továbberősödnek a nagy urbánus központok és elnéptelenednek a kisvárosok és falvak.

(Címlapkép: Vargyasi Levente)

Kapcsolódók

Kimaradt?