Nem csak az idegenforgalom virágzik Székelyföldön, hanem a feketeturizmus is

A hivatalos adatok szerint idén nyáron kongtak az ürességtől a szálláshelyek több Hargita megyei településen.

Jó volt idén a nyári idegenforgalmi szezon, több székelyföldi üdülőhelyen a látogatók száma a 2019-es értéket is meghaladta, márpedig a járvány előtti utolsó év kiemelkedően sikeres volt az ágazat számára.A Gyilkos-tó népszerű turisztikai látványosság | Fotó: Wikipedia

Ennek ellenére, a szálláshelyek kihasználtsága egy sor turisztikai településen gyanúsan alacsony volt, legalábbis ez derül ki a hivatalos statisztikai adatokból. A borszéki szállásadók a három nyári hónapra 5207 vendégéjszakát jelentettek le, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) online adatbázisából. Ez fölöttébb furcsa, mivel ugyanazon forrás szerint a vizsgált időszakban 3313 látogató szállt meg a Hargita megyei kisvárosban. Ebből az következik, hogy a vendégéjszakák száma átlagban 1,57 volt, vagyis csak közel minden második látogató töltött el egy éjszakánál többet Borszéken, azok is mindössze két napot. Mivel a turisták egy része minden bizonnyal hosszabban időzött az üdülőhelyen, a valóságban bőven 50 százalék fölött volt az egyéjszakás látogatók aránya.

Borszéken tavaly 605 ággyal rendelkeztek a hivatalos szálláshelyek, ami minimális mértékben változhatott az idei évben. Ennek ellenére, a turisztikai vállalkozók 2022 júliusára és júniusára csupán 7347-es havi vendégfogadási kapacitást jelentettek le, ami napi bontásban 237 ágyat jelent. Ha ez igaz lenne, akkor csúcsszezonban a meglévő ágyaknak csak kb. 40 százalékát bocsátanák a turisták rendelkezésére a helyi vállalkozók.

Ha valósnak fogadjuk is el a havi 7347-es vendéglátási kapacitást, a teljes nyári szezonra 23,8 százalékos kihasználtságot kapunk. Amennyiben a meglevő ágyak számához arányítjuk a vendégéjszakák számát, akkor  a kihasználtsági mutató mindössze 9,35 százalékos. Természetesen elképzelhető, hogy egy szálloda vagy panzió a főszezonban 24 százalékos kihasználtsággal működjön, csak akkor rövid időn belül le kell húznia véglegesen a rolót.

Legkevesebb 40 százalék

„A nyereséges működéshez szezonban legalább 40 százalékos kihasználtság kell. Ez csak a minősített szálláshelyekre érvényes, mert sokan vannak, akik sumákolnak” – nyilatkozta a Maszolnak Daragus Attila háromszéki idegenforgalmi vállalkozó, az Antrec faluturisztikai szervezet országos alelnöke. Véleménye szerint a szállodák zöme tisztán dolgozik, a feketeturizmus inkább a kisebb szálláshelyekre jellemző. „Mindenki tudja, hogy létezik ez a jelenség, de a hatóságok úgy csinálnak, mintha nem látnák. A feketeturizmus ellen senki sem lép fel” – mondja Daragus Attila.

Az ágazati üzletember véleményét támasztja alá, hogy Kovásznán, ahol arányaiban magas a szállodai helyek száma a teljes elszállásolási kapacitáson belül, a kihasználtság 55 százalék volt idén nyáron, a borszékinek több mint duplája.

Egyébként egyes idegenforgalmi szakemberek szerint a szálláshelyek nyereséges működéséhez nem a szezonban, hanem éves szinten szükséges kb. 40 százalékos kihasználtság.

Ha a szálláshelyek reális adatokat jelentenének le a hatóságoknak, akkor a gyergyószentmiklósi és a székelyudvarhelyi szállásadók is a csőd szélén állnának, legalábbis nagy részük. Előbbiben az elmúlt nyáron 10 940 volt a hivatalos vendégéjszakák száma, utóbbiban 11 669. A lejelentett havi vendéglátási kapacitáshoz arányítva ezeket a számokat 28,2, illetve 31,7 százalékos kihasználtságot kapunk, s mindezt egy jó turisztikai évben.

Nehezen hihető az is, hogy egész júliusban a gyergyószentmiklósi szállásadók mindössze 13 330 vendéget tudtak volna elszállásolni, ez ugyanis a lejelentett adat, vagyis naponta 430 főt. Ez azért roppant valószínűtlen, mivel az INS nyilvántartása szerint Gyergyószentmiklóson 959 ágy van a hivatalos szálláshelyeken. Nehezen érthető, miért ne próbálnák meg a tulajdonosok kiadni ezeket az idegenforgalmi főszezonban. Ha a teljes szálláskapacitással kalkulálunk, akkor Gyergyóban az elmúlt nyáron 12,3 százalékos volt a kihasználtság. Vagy csődhullám jön, vagy egyes szállásadók annyit hazudtak le a valós forgalmukból, amennyit nem szégyelltek.

Országos jelenség

A feketeturizmus nem székelyföldi, hanem országos jelenség. Az INS adatai szerint júliusban 48,6 százalékos volt a Konstanca megyei szálláshelyek kihasználtsága, ami teljesen kizárt, augusztusban pedig 60,2 százalékra nőtt, ami szintén elég távol állhat a valóságtól. Ugyanazon időszakban a felkapott Brassó megyében 31,2, illetve 38,1 százalékban teltek meg a szálláshelyek a hivatalos statisztikák szerint, Hargitában pedig 37, illetve 39,4 százalékban. Háromszéken minden bizonnyal jóval kisebb a feketeturizmus aránya, ott ugyanis 49,4, illetve 51,9 százalékos volt a kihasználtság.

Érdemes összevetni mindezt a magyarországi adatokkal. A Magyar Turisztikai Ügynökség számításai szerint 2018-ban a szálláshelyek szobakapacitás-kihasználtsága 51,4 százalék volt, s ez éves adat, nem pedig a turisztikai szezonra érvényes mutató.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?