Legkorábban szombaton nyithat ki újra a parajdi sóbánya

Továbbra sem látogatható Erdély legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága, a parajdi sóbánya, amelyet több mint egy hónapja zártak be iszap- és vízszivárgás miatt. A műszak igazgató szerint 95 százalék rá az esély, hogy most szombattól ismét látogatható lesz a bánya. 

A Maszol érdeklődésére Nyágrus László, Parajd polgármestere elmondta: rendszeresen tartja a kapcsolatot a létesítmény vezetőségével és műszaki szakembereivel. A községvezető szerint számszerűen még nem összesítették az elmúlt hetek bevételkieséseit, erről egyelőre sem a helyi idegenforgalmi szolgáltatóknak, sem a turisztikai egyesületnek nincsenek pontos adataik.

„Természetesen komolyan érintette a helyzet a helyi turisztikával foglalkozó vendéglátó egységeket, de nemcsak őket, hanem a környékbelieket is. Az egész régióra hatással van a bezárás” – fogalmazott Nyágrus László. Hozzátette: minden elmaradt látogató a lehetséges vendégéjszakák elmaradását is jelenti egyben. Fotó: Parajdi Sóbánya

A kirándulóknak nem kell már sokáig lemondaniuk a sóbánya látogatásáról, legalábbis erről tájékoztatott Sebestyén József, a létesítmény műszaki igazgatója. A szakember szerint akár már most szombaton újra kinyithat a nagyközönség előtt a bánya látogatható része és a kezelőközpont.

„Nem teljesen biztos a nyitás, de azt mondhatom, hogy 95 százalék esély van rá. Szerdától zajlik a levezető út teljes ellenőrzése, illetve a munka utáni takarítás” – fogalmazott Sebestyén József. Hozzátette: a tervezett betonalagút elkészült, az érintett öt méteres szakasz mellett mindkét irányba 5-5 méterrel hosszabb betongyűrűt sikerült önteniük. A munka ugyan nem fejeződött be, a beton mögé cementpasztát fecskendeznek majd be, hogy megfékezzék a talajvíz további beszivárgását, azonban ezt el lehet végezni más időpontban, vagy akár nyitva tartási időn kívül is – fűzte hozzá.

Csütörtökön délután tudok majd 100 százalékos információt mondani a nyitás időpontjáról. Jelenleg valóban úgy látjuk, hogy szombaton nyithatunk, de ha végigjárjuk az utat és kiderül, hogy valahol az út alatt kialakult egy vízmosás, vagy ehhez hasonló, akkor halasztanunk kell. Nem úgy néz ki, hogy ilyen történik, de ezt nem lehet biztosan tudni” – foglalta össze Sebestyén József.

A bánya látogatását július 23-án állították le, amikor jelentős mennyiségű iszap és víz szivárgott be a bejárati tárnába, amelyen keresztül az autóbuszok a föld mélyére szállítják a látogatókat. Akkor közel ezer turista tartózkodott a bányában, akiket különösebb problémák nélkül sikerült a felszínre vinni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?