Megint nekifutunk a hidrogénvonatok beszerzésének

Ha a harmadik próbálkozásra sem jön össze, az azt jelenti, hogy biztosan elúszik az erre a célra szánt 2,46 milliárd lejes uniós támogatás.

Újabb közbeszerzési eljárást hirdetett meg a Vasútügyi Reform Hatóság (ARF) 12 hidrogénmeghajtású vonat beszerzésére, írja az economedia.ro. Ez már a harmadik tender, a korábbiak ugyanis sikertelenül zárultak.   Fotó: Facebook/Hydrogen Power

Az elsőt még 2022-ben írták ki, idén februárban azonban törölték, mivel egyetlen ajánlat sem érkezett. Másodszor március 26-án hirdették meg a közbeszerzési eljárást, mely ismét fiaskónak bizonyult, ugyanis az egyetlen benyújtott ajánlat, az Alstom – Linde Gaz konzorcium részéről nem felelt meg a kiírási feltételeknek.

Az online közbeszerzési platformon (SICAP) elérhető információk értelmében az ARF 12 vasúti szerelvényt szándékozik vásárolni. A gyártónak biztosítania kell majd a karbantartást 15 éven keresztül, mely időtartam akár 30 évre meghosszabbítható. A tender nyertesének kell majd gondoskodnia a járművek működtetéséhez szükséges számítógépes programok beszerzéséről és a személyzet képzéséről is. A pályázó cégeknek január 26-ig kell benyújtaniuk az ajánlataikat.

A beszerzés becsült értéke 2,46 milliárd lej, Az ARF a beruházást az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében szeretné finanszírozni. Ez a lehetőség nagy valószínűséggel már elúszott, ugyanis a pénz lehívásának az egyik feltétele, hogy a szerződés alá legyen írva 2023 végéig, ami ebben az esetben teljességgel lehetetlen. Ugyanakkor egyes források szerint elképzelhető, hogy az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja a szerződéskötések határidejét.  

Az első két pályázat sikertelensége részben az ARF szakmai dilettantizmusának, részben pedig annak a ténynek a számlájára írható, hogy Romániában nem csupán a hidrogénnek a közlekedésben való felhasználásához szükséges minimális infrastruktúra nem létezik, hanem a hidrogén ilyen célú felhasználására vonatkozó szabályozás is hiányzik.  

Kapcsolódók

Kimaradt?