Sehogy sem jön össze Romániának a hidrogénvonatok beszerzése, 520 milliót bukunk rajta

December végéig kellene aláírni a szerződést, hogy megkapjuk rájuk a pénzt a PNRR keretében, de november 7-én nemhogy beszállító nincs, de érvényes tender sem.

Elúszni látszik a terv, hogy a CFR az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében jusson hidrogén meghajtású vonatokhoz. A vasúti reformért felelős hatóság (ARF) második nekifutásra is kénytelen volt érvényteleníteni a környezetbarát szerelvényekre kiírt tendert, írja az economedia.ro.Fotó: Facebook/Hydrogen Power

Ennek az oka az, hogy az egyetlen ajánlat, melyet az Alstom Transport és a Linde Gaz alkotta társulás nyújtott be, több ponton nem felelt meg a kiírási feltételeknek. A konzorcium nem tudta volna a megállapított határidőn belül leszállítani a szerelvényeket, melyek több műszaki kritériumnak (egy év alatt megtehető távolság, egy év alatti működtetés időtartama, a vezetőfülke ergonómiai kialakítása) sem feleltek volna meg.

Az első közbeszerzési eljárást 2022-ben írták ki, arra egyetlen ajánlat sem érkezett. Ezt követően az ARF megrendelt egy piaci elemzést, hogy érdemi választ tudjon adni az érdeklődő cégeknek a hidrogén romániai termelésére, tárolására és szállítására vonatkozó kérdésekre.  A másodikat március 26-án hirdették meg. A tender tárgya 12 hidrogénhajtású vasúti szerelvény beszerzése és ezek szervízelése 15, illetve 30 éven át.

A szerelvényekért maximum 900 millió lejt fizetne a megrendelő, a szervízköltségekkel együtt pedig 15 évre 2,4 milliárd, míg 30 évre legfeljebb 4,1 milliárd lej lenne a szerződés értéke. Ebből 520 millió lej érkezne uniós forrásból a PNRR keretében.

A kiírási feltételek értelmében a tender nyertesének a szerződés aláírásának időpontjától számítva legkésőbb 24 hónapon belül kellene leszállítania az első szerelvényt, az utolsónak pedig legkésőbb 33 hónapon belül kellene megérkeznie. Az Alstom – Linde Gaz konzorcium nem tudott megfelelni ennek az elvárásnak.

A kormány elképzelései szerint a hidrogénvonatok a Bukarest-Pitești-Craiova, Bukarest-Târgoviște, Bukarest-Pitești-Curtea de Argeș és Bukaresti-Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér nem villamosított vasúti szakaszokon közlekednének. Valószínűleg minden, a hazai vasutak és a vasúti szállítás állapotát és színvonalát ismerő ember számára egyértelmű, hogy Románia számára egyelőre nem hidrogénvonatok beszerzése kellene jelentse a prioritást. A hidrogénhajtású vonatok beszerzését célzó terv már csak azért is bukásra volt ítélve, mert Romániában egyelőre nincs törvényileg szabályozva a hidrogénnek a fuvarozásban való felhasználása, s teljesen hiányzik a szükséges infrastruktúra is.

A közbeszerzési eljárás érvénytelenítése lényegében egyet jelent azzal, hogy Románia elbukja a PNRR keretében a hidrogénvonatokra elkülönített, 100 millió eurót meghaladó összeget. A szerződésnek idén történő aláírása lehetetlenné vált, ezzel együtt pedig az is, hogy 2026 augusztusáig megérkezzen a 12 szerelvény.  

Kapcsolódók

Kimaradt?