Országos helyreállítási terv: 280 pályázatra számítottak, 3 érkezett

Hidegen hagyta a cégeket, hogy 200 ezer eurót kaphatnak, ha jegyeztetik magukat a Bukaresti Értéktőzsdén.

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében 35 millió euró van elkülönítve azon cégek számára, melyek szeretnének bekerülni a Bukaresti Értéktőzsdére (BVB). A pályázatokat március 6. és április 6. között lehetett benyújtani, az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma 280 igénylésre számított.Fotó: bvb.ro

Kiderült, hogy a tárca illetékesei nagyon elszámították magukat, a pályázási lehetőség magyarán szólva a kutyát se érdekelte, mindössze három cég jelentkezett. Az egyik zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel és közúti fuvarozással foglalkozik, a másik informatikával, a harmadik pedig automatizálással, írja a Ziarul Financiar.

A pályázatokat május végéig kell elbírálni, a finanszírozási szerződéseket pedig július végéig fogják aláírni. A kedvezményezett cégeknek egy év áll majd rendelkezésükre, hogy elindítsák a folyamatot, melynek eredményeként jegyezni fogják őket a tőzsdén.

A pályázók maximum 200 ezer euró értékű támogatást kaphatnak. Ha a tárca illetékesei mindhárom pályázatot elfogadják, s azokra a maximális értékű támogatást fizetik ki, akkor is megmarad a keretösszeg 98,29 százaléka.

Kapcsolódók

Kimaradt?