Megdobta a Barbie babák eladásait az általuk ihletett film

Több közép-európai országban 30-70 százalékkal nőtt az online áruházakban Barbie babákat keresők száma.

Hatalmas kasszasikert könyvelt el a Barbie. A Greta Gerwig rendezte filmet július 20-én mutatták be, augusztus elején pedig átlépte az 1 milliárd dolláros bevételhatárt. A Warner Bros. Pictures tájékoztatása szerint a produkcióra az Egyesült Államokban és Kanadában 459 millió dollár értékű jegyet adtak el, a tengerentúli piacokon pedig 572,1 millió dollár bevételt termelt.Fotó: Facebook/Barbie

Az amerikai vígjáték népszerűségéből az azt ihlető babák is profitálnak, pontosabban azok gyártója, a Mattel. Magyarországon úgy veszik a Barbie-t, mint a cukrot – írja a Világgazdaság a helyi piacvezető ár-összehasonlító oldalra és online vásárlási kalauzra hivatkozva. Az Árukereső arról számolt be, hogy a Barbie film július premierjét követően az ikonikus babák iránti érdeklődés 75 százalékkal ugrott meg.

Hasonló, bár arányaiban mérsékeltebb folyamat játszódott le a régió más országaiban is: Csehországban és Szlovákiában 30 százalék körüli értékkel nőtt a keresések száma a Barbie babákra. „Egyértelmű tehát, hogy az élő szereplős adaptáció újra felkeltette az érdeklődést a termék iránt. Előfordulhat, hogy a szülőkben izzította a nosztalgia tüzét, de az is lehet, hogy új rajongókat vonzott maga köré a márka” – értékelt az Árukereső. A 75 százalékos növekedés már csak azért is látványos, mert nem olcsó termékekről van szó. Az Árukeresőn a legmagasabb ár a kategóriában közel 200 ezer forint (kb. 2500 lej), de tucatnyi baba ára alakul 50-60 ezer forint (kb. 600 lej) körül.

A romániai eladások alakulásáról nincsenek adatok. Idehaza, a legnagyobb online áruház, az eMag árai 40 lej körül kezdődnek, de vannak 800 lejnél drágább Barbie babák is.

A Barbie gyártója az amerikai Mattel. Az első ilyen nevű babát 1959-ben dobták piacra. Az egyrészes, csíkos fürdőruhát és napszemüveget viselő Barbie azonnal népszerű lett, az első évben 350 ezer darabot adtak el belőle. A nevét a Mattel alapítójának, Elliot Handlernek a lányáról kapta. Rengetegen gyűjtik, a ritka darabok árveréseken kelnek el, csillagászati összegekért. A legtöbbet, 302 500 dollárt, a Stefano Canturi Barbie-ért fizették 2010-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?