Ludovic Orban: üdülési utalvány idén nem lesz, a nyugdíjak csak jövőre nőnek

Idén már nem kapnak üdülési utalványt a közalkalmazottak, a nyugdíjak pedig csak jövőre emelkednek – többek között ezeket a intézkedéseket jelentette be hétfőn a Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A politikus a PNL frakcióülése után nyilatkozott a sajtónak. Ezen részt vett Florin Cîțu miniszterelnök is, aki tájékoztatta pártját az idei költségvetés tervezetéről, illetve azokról az intézkedésekről, amelyekre szükség van a 2021-es deficit kordában tartásához.

Ludovic Orban azzal indokolta az üdülési utalvány idei megvonását, hogy még a 2019-es és a 2020-as csekkeket sem használták fel a közalkalmazottak. Hozzátette, ha a költségvetés lehetővé teszi, jövőre ismét biztosítanak számukra utalványt, aminek értéke jelenleg 1400 lej. Megvonásuk egyébként 1,2 milliárd lejes megtakarítást jelent a költségvetésnek.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő pártelnök azt is elmondta: a nyugdíjak idén nem, csak 2022. januárjától emelkednek. Az összeget az éves inflációhoz igazítják, illetve megemelik a bruttó országos átlagbér éves növekedésének az 50 százalékával. Ludovic Orban hozzátette: a kormány hamarosan elkezdi az nyugdíjak korábban már beharangozott újraszámolását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A politikus közlése szerint a közalkalmazottak a bérpótlékaik lefaragására is számíthatnak. Arról már megszületett a döntés, hogy a prefektúráknak a járvány leküzdésében szerepet vállaló alkalmazottai idén már nem kapják meg a fizetésük 30 százalékának megfelelő plusz juttatást.

Kormányzati forrásokból az is kiszivárgott, hogy bizonyos közalkalmazotti kategóriáktól megvonják idén az étkezési támogatást, illetve korlátozni készülnek az egyetemi hallgatók ingyenes utazását a vasúti járatokon.

(Címlapfotó: Ludovic Orban Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?