Kevés romániai dolgozik tovább nyugdíjba vonulását követően

Húszból mindössze egy romániai korhatáros nyugdíjas áll munkaviszonyban, ami elég kevés.

Tavaly decemberben 185 066 korhatáros romániai nyugdíjasnak volt fizetésből származó bevétele, közölte a Munkaügyi és Társadalmi Szolidaritásügyi Minisztérium. Ez azt jelenti, a hazai nyugdíjasok számára kevéssé vonzó a lehetőség, hogy a törvény által előírt korhatár betöltését követően is a munka mezején maradjanak.Fotó: Pexels/Vlad Chetan

A tavalyi év végén 3,67 millió korhatáros nyugdíjast tartottak számon az országban, írja az economica.net. A teljes állománynak csupán 5,04 százaléka állt alkalmazásban, vagyis minden huszadik nyugdíjas dolgozott.

A tavaly elfogadott, idén szeptemberben hatályba lépő új nyugdíjtörvény olyan kitételeket tartalmaz, mellyel az állam ösztönözni próbálja az embereket, hogy minél hosszabb időn át dolgozzanak. A jogszabály 85-ös cikkelyének értelmében 25 ledolgozott év után minden egyes további évért 0,5 úgynevezett stabilitási pont jár. 30 ledolgozott év fölött 0,75 nyugdíjpontot kapnak azok, akik továbbra is jelen vannak a munka mezején, 35 év fölött pedig évi 1 bónuszpont jár.

Az időkori foglalkoztatás ösztönzése azért fontos Romániában, mert súlyos a munkaerőhiány, ami a jövőben, a lakosság fokozott elöregedése miatt súlyosbodni fog.

Kapcsolódók

Kimaradt?