Három hónap alatt 10 milliárd euróval nőtt az államadósság

A korábban felvett hitelek kamataira pedig 12,7 milliárd lej ment el az első negyedévben.

Röpke három hónap alatt 49 milliárd lejjel, kb. 10 milliárd euróval ugrott meg Románia államadóssága, írja a Ziarul Financiar. Az elmúlt év végén 666,6 milliárd lej volt az adósságállomány, március 31-re azonban 715,4 milliárdra nőtt.Fotó: AdobeStock

A Pénzügyminisztérium magyarázata szerint ez azért következett be, mert az év elején kedvezőek voltak a piaci feltételek, ezért a tervezettnél nagyobb összeget vett fel állampapírok és bankhitelek formájában. Ez a magyarázat azonban nem minden szakembert győz meg. „Nem hiszem, hogy azért vették fel a hiteleket, mert kedvező körülmények kínálkoztak, hanem, mivel nem volt miből fedezniük a hiányt” – nyilatkozta Dumitru Miron, a bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémia nemzetközi kapcsolatok fakultásának dékánja.

Romániának idén 150-160 milliárd lejre van szüksége, mely összeg kisebbik része az idei költségvetési hiányra megy majd el, a nagyobbik pedig a korábban felvett hitelek finanszírozására. A gond az, hogy most olcsó hitelek kamatait és törlesztőrészleteit kell fizetnünk, de drágán felvett pénzzel, mivel jelenleg 7 százalékosnál kisebb kamatra senki sem ad kölcsönt a kormánynak.

Az év első négy hónapjában a Pénzügyminisztérium 12,7 milliárd lejt költött az államadósság kamataira. Ha ez ugyanilyen ritmusban folyik majd a hátralevő hónapokban is, akkor az év végére a kamatköltségek el fogják érni a 38 milliárd lejt, ami 7,8 milliárd eurónak felel meg. Ez horribilis kiadás a 300 milliárd eurós GDP és a 100 milliárd eurót kevéssel meghaladó költségvetési bevételekhez képest, állítják a pénzügy elemzők.

Ahhoz, hogy egyensúlyba hozza az államháztartást, a kormánynak lényegesen javítania kell az adóbehajtás hatékonyságát. „Nem tudod megoldani a deficit problémáját, amíg nem oldod meg a bevételekét. Nálunk az adóbevételek a GDP 27 százalékát teszik ki, míg az EU átlaga 47 százalék” – mondja Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza. Ugyanezen a véleményen van Dumitru Miron is: „Szükségszerű az adófizetés újraértelmezés, mert jelenleg túl sok kivétel és mentesség van.”

Öt év alatt több mint duplájára nőtt Románia államadóssága, hiszen 2018-ban még csak 330,5 milliárd lej volt az adósságállomány. Akkor ez a GDP 34,5 százalékának felelt meg, míg az idei első negyedév végén már a 49,2 százalékának.

Kapcsolódók

Kimaradt?